Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)
Csabai kolbász
Ugyancsak gyakori malacbetegség volt a koszosság (prasina) is, szintén a megfázás, vagy befülledés következménye. A koszos bőrfelületet avas szalonnával, vagy tökmagolajjal dörzsölték be (starov avasistov slaninov, alebo tekvicním olejom posuchat'). A szalonna zsírja, illetve az olaj egyrészt megpuhította a koszosság páncélját, másrészt pedig a malacoknak kedves szalonna, illetve olaj arra késztette őket, hogy egymásról nyalják, harapdálják a koszos bőrfelületeket s így egymást tisztogatták, gyógyították. Eléggé veszélyessé válhatott a malacokra nézve a hasmenés is (dristanje). Gyógyítása: koromitatás tejben vagy száraz vadgesztenye porrá zúzva, ugyancsak tejben megitatva. (Tepló mljeko, donho málo sadzu, alebo diví gastan na múku podrvit' do mljeka a dat' vipit'.) A süldőket kínozhatták giliszták is (chlíste). A szabadon nevelt, sokat kijáró, eközben különféle füveket legelő süldőknél a gilisztásság nemigen fordult elő, annál inkább az ólban nevelteknél. Zöld takarmány, különféle füvek: friss lucerna (detelina), paréj (stír), folyóka (pupenec) etetésével igyekeztek a bait megszüntetni. Elég gyakran fordult elő a sertéseknél tályog (tálog) is, melynél csömör jelei, emésztési zavarok mutatkoztak. Ilyenkor rendszerint tályoggyökeret (korencok) fűztek az állat fülébe, ami kihúzta a szervezetből az esetleges gennyet. A fülön ugyan lyuk támadt, de az állat meggyógyult. A legjobb tályoggyökeret az Erdélyből lejáró románoktól lehetett beszerezni. A sertésállomány rettegett ellensége volt a járványos betegségek sok fajtája, ezek nem egyszer nemcsak megritkították, hanem gyakran teljesen kipusztították egy-egy tanya sertésállományát. Száj és körömfájás esetén rézgálicoldattal (siví kemencok) lemosták a beteg állat száját, körmét. Sertéspestis és orbánc elterjedésekor a moslékba kevertek ugyanilyen oldatot. A hizlalás során túletetés vagy romlott takarmány következtében állhatott elő az úgynevezett bezabálás (obzraf sa), amikor a hízó egyszerre csak nem akart enni; kellemetlen dolog volt ez, mert az állatot a hízásban mindenképpen visszavetette, esetleg idő előtt, félhízottan kellett levágni. A gazda mindenképpen károsodott. Gyógyszerét elsősorban a koplaltatás (lem vipóstit') jelentette és legalább egy időre a takarmánycsere (volac druhvo dat', kín nepríde na mesto). Bezabálás vagy renyhe bélműködés esetén a koplaltatáson kívül a keserű sót (horká sol) is segítségül hívták, vagy záptojást töltöttek a beteg állat kifeszített szájába. Ez ugyan kockázatos művelet volt, mert a lefogott disznó sivalkodik, ordít, a záptojás cigányútra tévedhet s az állat megfullad. De ha a sertést előbb a hátára fektetik, akkor nyugadtan tölthetni szájába folyadékot, nem történhetik baja. Ugyancsak a már befogott hízók nyomorúságát jelentette gyakran a lábfájás is (nohebolenja). Egynémelyik állat nem is bírt megállni a lábán, térdre ereszkedve, vagy fekve próbált enni. Ennek a lábfájásnak többféle oka lehetett. így pl. az ól kemény (tégla vagy beton) padozata, a kizárólag szemmel takarmányozás esetén a lassú evés miatt a vályú előtt való hosszas ácsorgás, toporgás, néha pedig maga a hirtelen megnövekedett testsúly is. Ezt a bajt gyógyítani nem, inkább csak megelőzni lehetett a kemény padozat homokkal történő felszórásával, legfőként azonban a hízók szabadban járatásával. 262
