Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Paraszthonoráciorok a békéscsabai evangélikus egyházban

i javára két itce búza fizettessék. 3. Megszűnvén az úrbéri viszonyokból származott különbség a házak között, ezeknek mindegyikétől jár fél véka búza az egyház javára. 4. Ki lévén mondva minden fekvő birtok aránylagos megadóztatásának elve, a 795.000 négyszögöl szőlők minden száz négyszögölétől 3 pkr, fog követeltetni. Mely az eddiginél sokkal igazságosabb adóterv csaknem egyhangúlag elfogadtatván, az a mai naptól veszi kezdetét."

21 Az 1898. évben a következőképpen alakult az evangélikus hívek egyházi adója: Párbér 1.50 Frt. készpénz és 25 kg búza, ház után 30 krajcár készpénz és 15 kg búza, tanyai ház után 20 kr. készpénz és 10 kg búza, hold föld után 4 krajcár és 2 kg búza.

22 Később még tovább fejlődött szociális irányban a csabai evangélikus egyház adózási rendszere, mert pl. a két világháború között a gazdasági válság és a nagy munkanélküliség idején a vagyonnal rendelkezők évi négy pengő párbérével szemben a nincstelen egyháztagok 50, azaz ötven fillért fizettek egy egész évre az egyháznak házaspáronként.

23 Ezt a névleges adót is csak azért vetette ki rájuk az egyház, hogy el ne veszítsék az egyház ügyeibe való beleszólási jogukat, lévén a szavazati jog (természetesen az egyházi) az egyházfenntartási terhekben való részvételhez, egyszerűbben: egyházi adófizetéshez kötve. Év közben az adószedő sáfároknak e területen nem sok tennivalójuk akadt, a nyári mezőgazdasági munkák idején ritkán nyitotta rájuk adófizető a sáfári iroda ajtaját. De ősszel, a termésbetakarítás után bizony sokszor kellett várakozniuk az adófizető híveknek, amíg az asztalnál rájuk került a sor. A sáfár a beszedett pénzeket asztalfiókjába söpörte be, de a hivatali idő leteltével mindennap hazavitte. Amikor pedig a sáfári naplóban egy-egy oldal betelt, a rajta szereplő tételeket összesítették s a sáfár a begyűlt összeget a gondnoknak adta át, aki most már csak így globálisan vezette be az átvett összeget a maga gondnoki pénztárkönyvébe. (Pl.: Az I. kerületi sáfári napló 49. oldaláról 102 Ft 40 fillér.) Az egyházi népi önigazgatás lelkiismeretesen működött, tévedés ritkán, tudatosan hűtlen sáfárkodás csak elvétve adódott. Ilyenkor is a sáfár saját vagyonával felelt az okozott kárért. Az adószedés azonban nem egyetlen feladata volt a sáfároknak, hanem a négy városi adószedő sáfár mindegyikének jutott egy-egy külön reszortfeladat is. Közülük az egyik volt az un. pincesáfár, másik a magtárkezelő sáfár, harmadik a templomsáfár, a negyedik pedig az un. harangozósáfár. E külön feladatokat a tisztújítás megtörténte után a gondnok saját hatáskörében osztotta ki - alkalmasságuk szerint - munkatársainak. [...] Uo. 1854. aug. 23.- 32. p. Uo. 1897. dec. 9.- 3. p. Képv. jkv. 1935. nov. 29.- 448. p. 198