Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Paraszthonoráciorok a békéscsabai evangélikus egyházban

Szolgáló tisztségek Az egyházfiak (Páni kóstolnia) Az egyházfi tisztség a csabai egyháznál nagyon régi. Jegyzőkönyvek tanúsága szerint az 1823. évre a felsővégi paplakhoz Ondrowiczky Györgyöt, az alsóvégi paplakhoz pedig Konkus Jánost választották meg egyházfinak. E tisztség azonban nyilvánvalóan már sokkal azelőtt is megvolt.

24 Az egyházfiakat tehát paróchiához kötötten választották s ők lényegében a lelkészek rendelkezésére állottak. Tennivalójuk az idővel módosult, változott. Küldöncszolgálatot végeztek, postára jártak. Az egyik lelkész szolgálati hetének leteltével a másik lelkészhez vitték át az anyakönyveket. A templomot hétköznap reggel és vasárnap is ők nyitották, az énekszámokat a táblákra ők rakták ki, ők vitték el a lelkésztől a kántorhoz a "na pol kázni" (a prédikáció bevezetése után) éneklendő ének számát. A lelkészeket ők kísérték be a templomba, hordozva a hirdetési és szertartás könyveket. Úrvacsorai vasárnapokon ők hozták el a paróchiáról a kegyszereket a templomba, megterítették az oltárt, az úr asztalát. Hivatali kötelességükhöz tartozott az úrvacsoraosztás befejeztével kehelyben visszamaradt bor elfogyasztása, hogy ne kelljen Jézus vérét valahová kiönteni. Ha kissé több bor maradt a kehelyben, az egyházfi segítséget hívott magának, csak intett a kórusra az orgonát fujtató harangozónak, aki nem kérette magát kétszer, készséggel sietett az egyházfi segítségére s együtt itták meg a maradék bort. Régen, nagyon régen az egyházfiak szedték össze a lelkész fizetéséhez tartozó készpénz és terményjárandóságot is a hívektől, házról-házra járva. Ez volt a "koleda". Mindezeken kívül az egyházfiak a paróchia körüli munkákban is a lelkészcsalád segítségére állottak. Fát vágtak, vizet hoztak stb. Személyük kiválasztását a presbitérium éppen ezért a lelkészekre bízta. Eredetileg az egyházfiság is tiszteletbeli tisztséget jelentett, s fiatal parasztgazdák végezték e szolgálatot. Úgy látszik azonban, hogy éppen nem fizetett, önkéntes jellege miatt némely egyházfiak szolgálatukat nem vették eléggé komolyan, ezért a lelkészek határozott kérésére a gyülekezet áttért a fizetett egyházfiak alkalmazására. Fizetésük - 1853-ban - 80 Frt folyó ezüst pénzben s 10 köböl búza, mindez természetesen egy évre szólóan.

25 A fizetett egyházfiak oly jól váltak be, hogy munkakörüket csakhamar bővítette is a presbitérium, amennyiben az addig a kántortanítók által végzett úrvacsorai ostyasütést is az egyházfiakra bízta, azzal is indokolva intézkedését, hogy "e foglalatosság különben sem egyez meg a tanítói hivatal méltóságával".

26 Érdekes dolog volt ez az ostyasütés. A evangélikus egyház is - a római katolikussal egyezően - úrvacsora alkalmával nem közönséges kelt, hanem "kovásztalan kenyeret" osztván híveinek, a nagy csabai gyülekezetben állandóan komoly mennyiségű úrvacsorai ostyára volt szükség. A sütés egy külön erre a célra szolgáló vas ostyasütővel történt. Ennek egy közös tengelyen forgó két, tenyérnyi nagyságú lapja van, melyek 24 Presb. jkv. 1822. dec. 1. 25 Uo. 1853. nov. 16.- 19. p. 26 Uo. 1855. ápr. 18.- 35. p. 199