Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok népi életében, népi elemek vallásosságukban

dalomban bármi okból nem jutott belőle, azt egész évben bánat kísérte. Tolongtak is a lakodalmi vendégek a kalács osztásakor, hogy kapjanak belőle, sokszor szinte letapos­ták egymást. 23 Egyes informátorok szerint a lakodalmat Tranosciusból való egyházi énekkel kezdték, mások nem tudnak erről. Valószínűleg megtalálható volt Csabán mindkét gyakorlat. Az esküvői ajándék Száz, vagy annál is több évvel ezelőtt Békéscsabán a vőlegény menyasszonyának festőkendőt (farbiarsky rucník), piros csizmát (cervené cizmy), anyósának kordován csizmát (kordovánky), apósának kalapot, sógornőinek szalagokat, sógorainak zsebkést vásárolt. A menyasszony vőlegényének inget, apósának kalapot és bicskát (bicaky), anyósának kordován csizmát ajándékozott. Az ajándékokat mindig Gyulán, vagy Békésen szerezték be a vásárokban. Ha nem vásárból valók lettek volna, akár a lako­dalom is elmaradhatott volna. A vásárba kocsin mentek, a vásárlás után be a lacikony­hás sátorba "egy kis felfrissülésre" (na obcerstvenie). S míg az öregek "erőt gyűjtöttek" (sa posilnovali), a fiatalok a zenészek előtt táncoltak. 24 [...] Betegség, gyógyítás. Amióta ember él a földön, föltehetően azóta van betegség is. A betegség okozta fájdalom, szenvedés teher az emberen, ezért szabadulni igyekszik tőle. A szabadulás módja a gyógyítás. Ma már természetesnek tartjuk, hogy a gyógyítás a tanult, képzett orvos feladata, ezért a beteg rendszerint hozzá fordul segítségért. Azonban attól függően, hogy az ember minek, mitől, vagy kitől eredőnek tekinti a betegséget, attól függően az orvosi gyógyításon kívül is keres segítséget. A hívő ember mindent - jót és rosszat - Isten kezéből vesz. A betegséget is. Lehet, hogy egyszer Isten igazságos büntetésének tekinti, aki bűnei miatt sújtja, máskor egyszerűen próbatételnek, mellyel Isten az ember hitét, hűségét próbálja. Mindegy, a betegség Istentől jött, ezért a gyógyulást, vagy elhordozásához a hitet, erőt is Istentől kell várnia. A hívő ember nyílván naponként imádkozik egészségért, betegségben gyógyulásért, de szívesen veszi ilyenkor mások imádságos közbenjárását is. Mint másutt általában, Békéscsabán is megvolt és megvan az evangélikusoknál a betegekért templomban történő imádkoztatás. A súlyos beteg hozzátartozói hétköznap a reggeli áhitat, vasárnap a délelőtti főistentisztelet előtt rendszerint nő küldöttet menesztenek a soros lelkészhez a család kérésével, hogy az istentiszteleten a gyülekezettel együtt imádkozzék betegük gyógyulásáért. A szlovák egyházi szer­tartáskönyvben, az Agendában verses ily imádságok találhatók, a templomos öregek ezeket jól ismerik, s így a lelkésszel együtt csendes mormolással maguk is mondják az imádság szövegét. Az imádkoztatási kérést tolmácsoló (rendszerint) nő, lehet a család bármely tagja, de talán gyakrabban szomszédasszony, sőt vannak erre szívesen vál­23 Márkus M 75. 24 Svadabné zvyky na Cabe pred sto rokmi - CK. 1926. 77. 171

Next

/
Oldalképek
Tartalom