Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)
Szlovák parasztok élete a békéscsabai tanyákon
rony 1783/85-ben emeltetett. A térkép tehát 1785 és 1824 között készült, vagyis a 18. és 19. századforduló képét mutatja, amikor Békéscsabán már egész tanyasorok húzódtak a határban. Azonban van ezen kívül más konkrétabb adatunk is. II. József az egész országot katonailag feltérképeztette s Győrffy professzor e térképek közül az Alföldre vonatkozókat átvizsgálta és ennek alapján közli, hogy a XXI/24. sz. térképszelvény szerint Szarvashoz 57, Békéshez 23, Kiskondoroshoz 28, Békéscsabához 90 "szállás" tartozik. A XXI/26. sz. térképszelvény szerint pedig Csorvás pusztától délre mintegy 129 "Szalaschen oder Hütten" található, Csabához pedig újabb 83 szállás tartozik. Tehát II. József idejében, 1780-90 táján is már igen kiterjedt tanyarendszer létezett Békéscsabán. 2 Sőt még korábbi adatokkal is rendelkezünk. Egy 1743. aug. 10-én kelt adásvételi szerződés szerint Szlávik Jakab, özvegységre jutott anyósa házát megvette 20 Rhénes forintért, de "hogy a hátramaradt árvák vagyona tönkre ne menjen, hanem épségben maradjon, olyan feltétel mellett egyeztünk meg, hogy a TANYÁT és az összes örökölt földjeiket, melyek az árvák részére vannak biztosítva, mindaddig, amíg azok fel nem nőnek, szabadon és díjtalanul használhassam és amikor visszakövetelik, azokat azonnal kezükbe adni tartozom." 3 Tehát 1743-ban, alig 25 évvel Békéscsaba újjáalapítása után, amikor a falu lakossága még mindössze 2700 körül járt, már léteztek tanyák, sőt, egyik-másik már gazdát is cserélt. Ez az adat arra mutat, hogy a csabai szlovákok mindjárt letelepedésük után a városbeli házaikon kívül megkezdték a tanyák építését is. Békéscsaba tanyavilága tehát nagyjából egyidős magával a várossal, s így a csabai szlovák par ászt családok között ki tudja hány olyan van, amelyiknek egymást követő nemzedékei immár 250 év óta egyfolytában laknak a tanyákon. [...] Az aratás rendszerint június végén, Péter-Pál napján kezdődött. Erre az időre szerződtette a gazda a "betyárokat "és a marokszedőket. Ugyanis 30-40 évvel ezelőtt (értsd: a századfordulón) Békéscsabán a férfi aratókat nem aratókaszásoknak, hanem betyároknak (betári) nevezték. [...] Június végén vasárnap du. már egész Csabán meglátszott, hogy elérkezett az aratás. A kaszások, marokszedők már 2 órakor ott ültek az árkok partján batyuikkal és várták a kocsikat, amelyek kiviszik őket a tanyára. Csak úgy zengett az egész város a vidám nótaszótól. Aztán olyan por szállt-kavargott a város felett, hogy a ma tudósainak nem kelett volna a fejüket törniük azon, milyen módon rejtsék el a várost működdel az ellenséges bombázók elől. No, és mit is csinált az aratónép, amikor este kiérkezett a tanyára? Ha föltesszük ezt a kérdést a mai öregeknek, huncutkás mosoly ömlik el arcukon, hiszen mindegyiküknek van valamilyen kedves emléke abból az időből. [...] A legény már akkor este megtudta, hogy ki lesz a marokszedője. Nem egyszer megtörtént, hogy a közös aratás ideje alatt az arató legény és a marokszedő lány között oly kévekötél (povrieslo) jött létre, mely egy egész életre egybekötötte őket. Reggel háromkor láttak munkához. Amint megszólalt a kakas, az aratók ének1 Győrffy 1943.101. 3 Fabry 65. 146
