Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Szlovák parasztok élete a békéscsabai tanyákon

szóval ahhoz a táblához vonultak, amelyet számukra jelölt ki a gazda [...] Egy asszony említette, hogy az ő fiatalkorában napi munkájukat vallásos énekkel kezdték. Csak miután elénekeltek egy egyházi éneket, rendszerint a Tranoscius 703. éneke volt ez (S Bohém já chcí zacíti - Istennek szent nevében kezdem meg munkámat), csak azután következtek a vidám dalok-nóták. Bizonysága ez annak, hogy a csabai nép vallásossága nem volt elszakítva mindennapi életétől, azokban a régi időkben a világi dal nem volt az egyházi éneklés ellensége, hanem édestestvérek voltak (brat a sestra). A régi aratási rend az volt, hogy az első kaszás mindig a tábla bal oldalán kezdte vágni a gabonát. Amikor pár lépésnyit előrehaladt, akkor tőle jobbra belépett a másik kaszás, majd a harmadik, a negyedik, aszerint, hogy hányan voltak. Amikor az aratók mindnyájan mintegy 20-30 méteren levágták a gabonát, akkor ezt abbahagyták és új sorokat kezdtek el. A tábla e részét a csabaiak szlovákul "zakódnak, a komlósiak "zátin"-nak mondták, a békési magyarok rendlábnak, a doboziak pászmának nevezték. Ezután az aratók új pászmát kezdtek s ezt addig folytatták így, amíg az egészet le nem vágták. A régi csabai szokás szerint két kaszásnak egy marokszedője volt. E marokszedőnek nem volt más dolga, mint a lekaszált, renden fekvő gabonából favillával petrencéket készíteni (petrence robit). Csak arra kellett ügyelnie, hogy a petrencéket úgy készítse, hogy a kalászok mind bal oldalra kerüljenek. A petrencekészítés módja a következő volt. Két kaszás haladt a marokszedő lány előtt. A marokszedő az első kaszás után a levágott gabonát villájával 5-6 méterre előrehányta, majd visszatért, és a második sorból is ugyanolyan darabról ugyanarra a rakásra hordta a gabonát. Ezután újból az első kaszás nyomába szegődött. Tehát minden egyes petrencébe két oldalról, két sorból rakta a levágott gabonát. A következő petrencék rakásakor a marokszedő-gyűjtőnek nagyon kellett ügyelnie arra, hogy azok nem csak az előttük levő, hanem az oldalsó petrencékkel is pontosan egy sorban, zsinórban legyenek. Uzsonna után elkezdődött a petrencék vontatókba rakása (petrence, vontatovy znásat), de az már férfimunka volt. A vontatás este 10-11-ig tartott. Egy-egy vontatóba rendszerint 8 petrence került. Amíg a férfiak a petrencéket összehordtak, addig a gyűjtők az ún. kaparékot (kaparík) gereblyével a vontatók tövébe gyűjtötték s az ott is maradt reggelig, hogy a harmattól kissé megpuhuljon. Másnap reggel már 2-kor megkezdték a vontatók bevégzését, mert ilyenkor a szalma és a kalász a harmattól meglágyult, nem pergett a szem. A marokszedőgyűjtő lányok kéveköteleket (povriesla) készítettek, fölmentek a vontatóra s amíg a férfiak a maradékot feldobálták, ők lábukkal a petrencéket megtaposták, elegyengették, majd szép varkocsot fonva a vontatót befejezték. így arattak a csabaiak egészen addig a korig, amíg divatba nem jöttek a gépek, melyek a paraszti élet egész addigi rendjét felforgatták. Az 1930-as években minden kaszásnak külön marokszedője volt, kinek feladata a levágott gabonát sarlóval összegűjteni és kévébe kötni. Amit a sarló összefog, az a "cirka", félkéve, ha két cirkát összekötnek, az a kéve (snop). Ritka az olyan marokszedő, aki képes volna kaszása után a levágott gabonát mind kévébe kötni, ezért 147