Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

II. SZÉP TISZAI TÁJAK - BODZÁSPARTI EMLÉKEK

A kertészek új kocsija nemcsak a törékeny zöldségféléknek, hanem a piacról hazatérő jó szomszédok kocsikáztatásának is jól bevált eszköze volt egészen addig, amíg az ötvenes évek vége felé a "közösbe" nem került. Néhány évvel később még láttam egyszer hajdani szép kocsinkat tejszállító jármű szerepkörben, de a kerekei ekkor már nem zenéltek. (Békés Megyei Népújság 1991. január 12.) Tiszavirágok Negyven évvel ezelőtt, szegedi főiskolás éveim idején - mint rendesen, ezen a napon is - illő figyelemmel hallgattam a professzor úr rovarrendszertani előadását. A kérészek közel ötvenféle hazai válfajának felsorolása közben az egyik legjellegzetesebb kérészfélének, a "tiszavirágnak" a bemutatása került sorra. Egy rövid rendszertani bevezető után említést tett a professzor úr arról, hogy akik úgy június vége felé ellátogatnak a Tisza némely háborítatlan tájaira - kis szerencsével -, részesei lehetnek annak a kivételesen szép természeti jelenségnek, amit "tiszavirágzásnak" nevezünk. Felőlem ezzel be is fejeződhetett volna az előadás, mert számomra e pillanatban megszűnt a jelenvaló világ. Semmibe révedő tekintetem előtt felködlött egy gyönyörű kép, melyet akkor még csupán tíz, napjainkban viszont már több mint ötven év távlatából őrizgetek emlékeim tárházában. A harmincas évek vége felé, egy jó meleg júniusi napon, kapálni voltunk testvéreimmel a Vásárhely-Tisza vidéki, barci-réti kukoricaföldünkön. Friss tiszavízért küldtük le öcsénket a folyóra, aki nem sok idő múltán víz nélkül, de egy igen érdekes, mondhatni elég valószínűtlennek tűnő hírrel tért vissza. "Esik a hó a Tiszánál, és a hópelyhek nem olvadnak el, hanem úsznak a vízen" mondta öcsénk, izgatottságtól el - elcsukló hangon. Tudtuk, hogy szeret füllenteni a lurkó, de úgy tűnt most nem a szokásos mókázásról van szó. Félbehagytuk a munkát, és kapáinkat elhajítva szaladtunk le a folyóhoz, látni a csodát. S íme, a látvány első pillantásra meghökkentően hitelesnek, mi több, varázslatosan szépnek bizonyult. A szél sem rezzent, s a "hópelyhek" táncoltak, kavarogtak a levegőben, mint a legzordabb téli hóförgeteg idején. A víz színén pedig valóban láttuk a fehér szőnyeget, amit örvénylőén sodort magával az áradó folyó. "Na, ennek már a fele sem tréfa", szólalt meg a bátyánk és egymás kezét megfogva, lemerészkedtünk a sáros mederfaion, egészen a víz széléig. így azután egészen közelről látva, hirtelen megvilágosodott előttünk a rejtély. Minden bizonnyal ezek azok az igen érdekes rovarfélék, amelyekről Moldvay tanító úr mesélt nékünk egy régebbi tiszai kirándulás alkalmával. Igen, ezek azok a kérészek, amelyeknek lárvái 3-4 évi vízi fejlődés után - előbújnak a sáros mederfenéken magukvájta lyukakból,