Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

II. SZÉP TISZAI TÁJAK - BODZÁSPARTI EMLÉKEK

A harangszó elhalkultával boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, és csendben nyugovóra tértünk. Szívünkben megelégedés, szeretet és békesség honolt. Kis tanyánk melege, édesanyánk simogató keze, édesapánk erőt, biztonságot és szeretetet sugárzó tekintete könnyű álmot küldött szemünkre. Felejthetetlenül szép, igaz álmot, aminek emléke - a közben elsuhant fél évszázad távlatából is - éltető forrása maradt az én karácsonyesti perceimnek. (Békés Megyei Népújság 1989. december 23.) Zenéld kocsikerekek A nyárvégi nap teljes sugárözönével ontotta melegét a zöldségfélék öntözésén szorgoskodó kertészbojtárokra. A vízszivattyú motorjának egyhangú dohogásán át egyszerre véltük megkondulni a Vásárhelyről kiszüremlő déli harangszót, illetve megszólalni a vajháti Pollák-féle kendergyár ugyancsak delet jelző kürtszavát. Gyorsan leállítottuk motorunkat és futottunk a tanya felé, a várva várt déü pihenő örömeitől, illetve édesanyánk "főztjének" finom illatától csábíttatva. Az öntözéstől kiázott mezítelen talpunkat úgy kapkodtuk az út feüzzott porában, mintha parázsszőnyegen lépdeltünk volna. Végre elértük kis tanyánk udvarának üde gyepszőnyegét, s leheveredtünk néhány percre a vén szilvafa árnyékába. A hirtelen támadt csendben hallani véltük a szegedi hetipiacról hazatérő édesapánk lovas kocsijának közeledő, jól ismert zörgését. De ez a hang mintha nem a mi kocsink zörgése lenne - állapítottuk meg mindhárman szinte egyszerre -, és kiszaladtunk a "bejárón", hogy pontosabban szemügyre vehessük a dűlőúton közeledő járművet. Nos, amit láttunk, az számunkra teljes képtelenségnek tűnt. Szegény öreg Bandi lovunk ezúttal nem is egy, hanem két kocsit vontatott maga után. Most már nem futottunk, hanem repültünk, hogy mihamarabb lássuk a csodát. íme, elkészült és most meg is érkezett az a vadonatúj "fédères stráfkocsi", amelyről oly sok év óta álmodoztunk. Tücskök módjára szökkentünk fel a még mozgásban lévő járműre, hogy első utasai lehessünk a tanyaudvarba begördülő pompás új kocsinak. Sírtunk örömünkben, és ha jól emlékszem így ötven-egynéhány év távlatából, nemcsak édesapánkat halmoztuk el csókjainkkal, hanem a békésen - és láthatóan értetlenül - álldogáló öreg lovunk is kapott egyet - kettőt a homlokára. Jóanyánk az ebédet már harmadjára melegítette újra, mire le tudott parancsolni bennünket a csillogó új kocsinkról. Legalább egy órán át toligáltuk előre - hátra az udvaron, mert nem győztünk betelni látványával. Különösen el voltunk ragadtatva a gördülő kerekek csodálatos hangjától. Ezek a kerekek ugyanis menet közben nem zörögtek, hanem muzsikáltak. Szépen kelepelő zenéje alapján ezentúl száz másik közül is ki tudtuk választani a mi kocsink közeledését. Most már megértettük, miért kellett lemondanunk oly sok éven át, szinte minden nélkülözhető fillérünkről. A mintegy 600 pengőnyi összeget családunk 3-4 évi