Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)
II. SZÉP TISZAI TÁJAK - BODZÁSPARTI EMLÉKEK
nepvárás nagy előkészületeibe mi gyerekek is illő módon bekapcsolódjunk. Volt, aki a friss artézi vizet hordta a jó kilométerre levő iskolától, az erők zömét viszont arra a nagytakarításra és takarmány-előkészítésre összpontosítottuk, ami legalább olyan fontos mozzanata volt az ünnepvárásnak, mint a fenyőág, a gyertyák és a csillagszórók előkészítése. Öcsémmel, bátyámmal - édesapánk útmutatása szerint - olyan példás rendet varázsoltunk az udvaron, a szérűskertben és a háziállatok szálláshelyein, hogy ott még egy gombostűt is meg lehetett volna találni. A karácsonyvárás hangulata csakis ily módon volt teljes, és csakis így érezhettük magunkat méltónak a közelgő szenteste örömeire. Késő délután volt, mire az utolsó szalmaszál is a helyére került, mire elláttuk kedvenc jószágainkat és megálltunk a tanya előtt, hogy egy büszke pillantást vessünk napi munkánkra, takaros kis tanyánk ünnepi rendjére. Ekkor, mintegy varázsszóra, hatalmas pelyhekben hullani kezdett az első hó. Percek alatt fehér lett körülöttünk a világ, és valami különös, máig sem felejthető boldogság járta át szívünket. Önfeledt hócsatába kezdtünk, és bizony nem volt könnyű dolga drága édesanyánknak, míg bennünket - a napi munkától és a hógolyózástól fülig maszatos lurkókat - végre be tudott parancsolni. Ami ezután következett, az már rutinszerű velejáróra volt a hagyományos karácsonyesti ceremóniának. A szoba közepére került az alaposabb tisztálkodás céljára is alkalmatos öreg mosóteknő, aminek vizébe - emlékezetem szerint életünkben először - fenyő illatú fürdősó is került. Nos, ettől azután igazán olyan karácsonyivá vált a kis tanyánk, hogy arra még így, ötven, év távlatából is csak elfogódottsággal tudok visszaemlékezni. A szerény kis fenyőág, a gyertyák, a csillagszórók fénye és illata már csak fokozni tudta az est hangulatát, ami csúcspontját ezúttal is a csengőszóval, illetve a "Mennyből az angyal" kezdetű, hagyományos karácsonyi ének közös, szívből jövő eléneklésével érte el. Az ajándékosztás - napjainkban oly nagy fontosságú - ceremóniája a mi tanyai karácsonyestünk programjából egy egészen egyszerű oknál fogva ezúttal is kimaradt. Ugyanis nem volt mit ajándékozni egymásnak. Ez tulajdonképpen nem is hiányzott nékünk, őszintén örülni tudtunk az igazságosan elosztható szép piros almáknak, és a nemegyszer az előző karácsonyról megőrzött, szalonpapírba csomagolt kockacukornak. A legfőbb jutalom ezúttal is az volt, hogy a szerény ünnepi vacsora elköltése után, édesapánk levette gombos harmonikáját a szekrény tetejéről, és felcsendültek sípjain a kiskorunktól fogva jól ismert, örökszép karácsonyi énekek. Később áloműzőnek előkerült a kártya, mert a hagyomány szerint a kis Jézus megszületéséig, éjfélig, mindenkinek ébren illik maradni. Néhány perccel éjfél előtt felöltöttük kabátunkat, fejbetévő kis kucsmánkat, és szép sorjában kiálltunk a tanya elé, hogy meghallgassuk a vásárhelyi református nagytemplom harangjának pontban éjfélkor felcsendülő, hozzánk is elérő karácsonyi üzenetét. Majd hirtelen megszűnt a havazás, és percek alatt kiderült az ég. A hidegre fordult, tiszta levegőn át felerősödő harangzúgás bekapcsolt bennünket a karácsonyi remény és szeretet jegyében eggyé váló emberiség örömünnepébe.
