Erdmann Gyula: Békés megye és környéke XVIII. sz.-i történetéből. Közlemények - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 3. (Gyula, 1989)

DRASKOVICH JÓZSEF: Egy XVIII. századi arisztokrata család mulattatója. Antonius atya históriái

- 190 ség- hanem a tapasztalatokból leszűrt életbölcsesség, az önálló világszemlélet, amely némi különállást biztosítana számára, illetve rálátást az ábrázolt miliőre. Hueber szemléletének horizontja meglehetősen lapos, így anekdotikus történeteinek, elbeszéléseinek univerzuma eleve igen szűk. A látószöggel pedig összefüggésben áll az emberi tartás, autonómia hiánya vagy megléte. Hueber szinte csak uraira koncentrálja figyelmét, világuk értékeivel fenntartás nélkül azonosul. Urait pedig többnyire nem tudja és nem akarja anekdotái figuraként ábrázolni. Az eszményítő megörökítés szándéka és sémái megakadályozzák ebben. Életteli, egyszerű halandónak leginkább éppen szerzetesünkkel tréfát űzve láthatjuk őket (pl. Harruckernt vagy a Huebert és mindenkit üvöltve és üvöltöztetve egzecíroztató ifjú Károlyit). Hueber sajátos helyzete és látószöge, illetve a konvenciók rögzítette társadalmi korlátok miatt erősen beszűkült az a valóságmező, amely anekdotikus jellegű megjelenítésre alkalmas lett volna. Nem lehetett a virtuális anekdotahősök (urai) gyarló, esendő vonásait, vagy az adott viszonyokban a kisszerűt, földhözragadtat fölmutatni. A nevetésnek, a szórakoztatásnak az a fajtája, amely a fennköltet lerántva, fonák oldaláról bemutatva tesz nevetségessé, figuráz ki, csak az emberek és a jelenségek viszonylag szűk köréből választhatott magának tárgyat. Antonius atya mulatságos történeteinek hőse legföljebb a vele nagyjából hasonló vagy alacsonyabb szinten álló lehetett. A gúnyos nevetés ilyenkor szabadon fölcsattanhat, mint pl. a gyulai tanító esetében. Bemutathatja nevetséges helyzetben a tanítón kivül a bárócsalád háziorvosait, amint egyiküknek féltett selyemharisnyájában kell (Hueberrel együtt) kacsavadászatra indulnia a kastély mellett elterülő mocsárban, a másikat pedig, amint azon erőlködik, hogy kopaszságát rejtő, sárba pottyant parókáját kimentse a kocsiba fogott lovak patája alól. Míg Hermányi anekdotáiban egész körkép, jellemző társadalmi típusok, karakterek sokszínű palettája bontakozik ki, Huebernél az urait körülvevő világból csak nagyon kevés jelenik meg, anekdotái hőssé elsősorban maga az elbeszélő válik. Igazán összetetten -akaratlanul- saját magát jeleníti meg, ő áll előttünk esendőségében, kisszerűségében, ne-