Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Birtokigazgatás

technológiájának állandó fejlődését biztosította, hogy Mezőhegyesnek a többi ménesbirtokkal együtt „hivatalból" kötelessége volt az új termesztési, tenyésztési módszerek kipróbálása, a nemesítéssel egyetemben. Utoljára meg kell említeni a kezelőtisztek önbecsülését, a Mezőhegyesen uralkodó szellemet, ami a végzett munkát presztízskérdéssé tette. Magánuradalmak vizsgált korszakbeli igazgatásáról alig áll rendelkezésünkre adat. A Gaál László és Kállay István közléseire alapozott összehasonlítás azt mutatja, a magánuradalmakat egészen más igazgatási rendszerrel irányítoták. 47 Csak decentralizált irányítási szisztéma tudott eredményes lenni. Az Esterházy hercegi hitbizomány mezőhegyesivei azonos nagyságú intézőségei teljesen önálló üzemek voltak. Még a gazdálkodást összefogó üzemterv sem tartalmazott jelentékenyebb megkötéseket. Természetesen ezek a magánnagyüzemek nem egy tagban fekvő, azonos természeti, gazdasági meghatározottságú, pompás belső infrastruktúrával ellátott üzemek voltak. Mezőhegyesen e tényezők tették egyáltalán lehetővé a központosítást. Az igazgatáshoz szorosan kötődik a ménesbirtok és a rajta elhelyezett ménes viszonyanak kérdése. 1869 után a ménes is a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium irányítása alá került, a minisztérium szervezetében külön ügyosztály feladata volt a lótenyésztés irányítása. Azonban az ügyosztály hatásköre csak a gazdálkodás kérdéseire terjedt ki, a lótenyésztési szolgálatot a méneskar látta el, melynek tiszti létszámát a földművelésügyi miniszter előzetes hozzájárulásával a honvédelmi miniszter rendelte ki.

48 A kettős igazgatás rendszere korszakunkban is megmaradt, bár a hadsereg kötelező leszerelését követően egy ideig hivatalosan a személyi ügyek is átkerültek a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe.

49 Először az 1873. január 19-én kiadott 1145. sz. FIK-rendeletet szabályozta a ménesek és a ménesbirtokok közötti kapcsolatot. E rendeletet módosította az 1911. évi 13 300/X. 3. és az 1912. évi 9000/X. 3. FM sz. rendelet. A két önálló gazdasági egység viszonyát szigorú elszámolási rendszer határozta meg, de a miniszter által megszabott árak a ménesnek kedveztek. Mindhárom rendelet nyomatékosan aláhúzta a birtokok ménesek ellátására vonatkozó kötelezettségeit. A lótenyésztés gazdasági és katonai jelentősége folytán a ménesek privilegizált helyzete jellemezte a két „üzem" viszonyát. A háborút követően, részint a ménesek állományának pusztulása, részint a hadsereg leszerelése miatt a korábbi szabályozás kérdésessé vált. A ménesbirtokok ügyosztálya 1920-ban körkérdést intézett az igazgatóságokhoz a méneseket illetően. Korábban is meglévő feszültségek kerültek felszínre, a legsúlyosabb panaszok Bábolnáról érkeztek: az igazgatóság szerint a ménes az évtizedek során kialakult gyakorlatra és az abból fakadó, sokszor hangoztatott jogra hivatkozva évente elvette a gazdaság legjobb takarmányát és legjobb legelőterületeit. A háború előtti méneslétszám visszaállítását a gazdaság szarvasmarha-tenyésztése fogja megsínyleni — folytatta az igazgatóság, majd javasolta a katonai és sportlótenyésztés teljesen mezőgazdasági irányba való átalakítását. Mezőhegyesen nem volt ilyen éles érdekösszeütközés, a birtok az átadási árak korrekcióját kérte, valamint az átadandó területek és takarmányok mennyiségének a tényleges méneslétszámhoz igazítását.

50 A panaszokat, javaslatokat akceptálva a Földművelésügyi Minisztérium körrendeletben leszögezte, a ménesek létszáma az illető birtok nagyságánál aránytalanul nagyobb nem lehet. Mezőhegyes esetében a ménes által használható területeket 1857 kh 1338 négyszögölben állapították meg.

51 1921-ben a ménesbirtokok létének jogosságát megkérdőjelező vita további lépésekre késztette a gazdaságokat. A ménes részére megállapított átadási árak az infláció közepette messze a tényleges árak alá süllyedtek. Nagyobb terménymennyiségnél már tetemes árkülönbözet terhelte a gazdaság költségvetését. Batta Sándor igazgató árkiegyenlítést követelt.

52 Elmaradt a megnyugtató megoldás, így a birtokok maguk léptek a következő 43