Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Szálastakarmányok

gazdálkodása a jóval később sikerrel alkalmazott füves vetésforgó megfelelőjének tekinthető. Mezőhegyes —a többi állami birtokkal egyetemben— jelentős részt vállalt a vetőmagtermelésből.

68 A gazdasági válság még inkább előtérbe tolta az exportálható takarmánymagvakat, éppen Mezőhegyes feladata lett a szárazságtűrő takarmánynövények nemesítése. Mint láttuk, a gazdaság nagy mennyiségben szaporította a nemesített, illetve felújított törzsek vetőmagját. A gazdaközönség részben kedvezményes, részben folyóáron jutott hozzá a mezőhegyesi vetőmagvakhoz. A ménesbirtok egyszerre adott segítséget a szálastakarmány-termelés színvonalemeléséhez és az exportképes terméket produkáló vetőmagszaporítás kiterjesztéséhez. A szálastakarmányokról szóló fejezet lezárásaként, egyben az állattenyésztés felé vezető átmenetként közöljük a ménesbirtok szálastakarmány-bázisára vonatkozó adatokat. (33. sz. táblázat) 33. táblázat A ménesbirtok szálast akarmány-készlete

69 Év Széna Zöldtakarmány Év q 1930 100 021,3 151 307,7 1931 134 374,2 200 110,6 1932 141 302,0 208 205,4 1935 88 252,4 126 370,7 1936 128 511,5 205 381,0 1937 151 355,0 224 870,3 Kétszer három évre van metszetünk, azonban ezek az évek a legfontosabbak, mert a harmincas évekre állott helyre a megszállás alatt megcsappant állatállomány. Táblázatunk szerint normális időjárás mellett a gazdaság szálastakarmány-bázisa 100—150 000 q szénából és 150—200 000 q zöldtakarmányból állt. Ehhez a készlethez hozzá kell számítanunk a legeltetéssel értékesített, de adatokkal nem dokumentálható takarmánymennyiséget. 1935-ben a májusi fagyok, valamint a nyári aszály miatti gyenge termés takarékoskodás és pótlás mellett is alig fedezte az állatállomány szükségletét. A korábbi és későbbi években elegendő szálastakarmányt tudott termelni a gazdaság. 132