Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)
Gabonatermesztés
A gabonafélék felhasználása Végezetül azt kell megnéznünk, hogyan értékesült a megtermelt gabona. 16. táblázatunk az 1930. év termésének felhasználását tükrözi. Adott évben búzából kiemelkedően jó termés volt, árpából átlagos, rozsból az átlagosnál valamivel gyengébb, zabból pedig kimondottan gyenge. Táblázatunkból első pillantásra kiderül, hogy ebben az évben csak búza került piaci értékesítésre. A mezőgazdasági munkások korszakbeli bérezésében a naturáljáradékok játszottak elsődleges szerepet. A megtermelt, több mint 80 000 q búzának 62%-át természetbeni bérként használta fel a ménesbirtok. Emellett a vetőmag jelentett nagyobb gazdaságon belül értékesülő tételt. 1930-ban a búza szemtermésének csaknem 30%-át tudta piacra vinni a ménesbirtok. 60 000 q-ra tehetjük a gazdaság szükségletét. A harmincas években három ízben maradt ezen érték alatt a terméseredmény. 12 q-s átlagtermés fedezte az üzem szükségleteit. Az igazgatóság is afféle vízválasztónak tekintette a 12 q-t: „Ha [a búza] kedvezőtlen évben a 12 q/kh termést nem éri el, hiány mutatkozik." 06 — az idézett mondat 1924-ben íródott le, meghatározva egyben az elérendő minimumot. Rozsot a nyári munkások élelmezésére termesztettek. 1930-ban az összes szükséglet 95%-át ez a tétel tette ki. Tekintve, hogy a kívánt mennyiség nem állott rendelkezésre, rendszeresen búzával pótolták. Árpából 23,8%-ot fordítottak bérezésre, közel 70%-ot az állattenyésztő ágazat értékesített takarmányként. Valójában a takarmányként felhasznált mennyiség még magasabb, mert a nyárimunkások részkeresetét a gazdaság megvásárolta. A vetőmagon kívül a zab is teljes egészében takarmányként értékesült, a részkeresetet itt is megváltotta a gazdaság. Utóbbi növényféle termésének negyedére tartott igényt a ménesparancsnokság. Az 1930-as rossz termés nem fedezte a szükségleteket — ilyen esetekben megtakarították, azaz más növénnyel pótolták a hiányzó mennyiséget. A takarmánygabonák vetésterülete eleve úgy volt beállítva, hogy átlagos termés esetén fedezze a gazdaság — és a ménes — szükségleteit. Végső soron megállapíthatjuk, hogy a gabonagazdaság belső értékesülésre termelt. Nagyobb eladásra jótermésű években kerülhetett sor. A növénynemesítő telep felállítása után változott némileg a helyzet, amikor a búza mellett az árpát is jelentősebb mennyiségben termesztették eladásra, mint vetőmagot. A gabonafelesleget versenytárgyalások útján értékesítette a ménesbirtok. A nagybani eladások a korszak elején lezajlott üzemesítés ellenére a Földművelésügyi Minisztérium közbejöttével történtek. Az 5—10 000 q-s kontingensek megvételére a legkedvezőbb feltételeket általában a Futura, illetve a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete ajánlotta. 67 Különösen a Futura Rt. szerepe fontos, ez az államilag támogatott terménykereskedelmi vállalat biztosította a harmincas években a minimális búzaár érvényesülését, azaz, hogy a hazai búzaárak lényegesen meghaladják a világpiaci árat. 68 A nemesített vetőmagvak részben a Növénytermelési Hivatal útján, részben közvetlenül a ménesbirtokról kerültek forgalomba. A Növénytermelési Hivatal döntött arról, hogy mennyi nemesített, illetve utántermesztett vetőmagra van szüksége, a fennmaradó mennyiséggel a gazdaság szabadon rendelkezett. 69 79
