Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Birtokigazgatás

zott II. jószágfelügyelő —inspektor— alá tartozott.

37 Fél önállóságának magyarázata, hogy nem alkotott önálló számadótestet, mint számadótest a belsőmezőhegyesi kerület része volt.

38 Ábránkra és a hozzáfűzött kommentárokra tekintve világosan kirajzolódik egy teljes mértékben centralizált helyi irányítási rendszer, amelynek minden szála az igazgatóságon, személy szerint a két jószágfelügyelő és az igazgató kezében futott össze. Minden döntés, a gazdálkodás apró kérdéseit is beleértve, az igazgatóságot illette meg. Igazgatói rendelet írta elő pl. a vetés megkezdésének időpontját, a vetés mélységét, a vetőmag csávázásának módszerét stb. Míg a magánnagyüzemek kerületei többnyire önálló, önelszámoló, egymással szabadpiaci áron kereskedő üzemek voltak, addig a mezőhegyesi kerületek és ágazatok csak önálló számadótestek. Ez gyakorlatilag a gazdaságban fekvő különböző tőkék értékének számontartását és a tiszta jövedelem kerületenkénti, ágazatonkénti elméleti kiszámítását tette lehetővé. Az intézőségek önállósága kimerült a szegődményesek szerződtetésében. Mi sem jellemzi jobban a maradéktalan központosítást, mint az, hogy postázási joga csak az igazgatóságnak volt.

39 Az igazgatás legfontosabb fóruma, pontosabban eszköze a tisztiszék volt. Tiszti értekezletet hetente, a legnagyobb munkák — aratás — idején kéthetente tartottak, az igazgató, a felügyelők és az intézők részvételével. A szerdán vagy csütörtökön tartott tisztiszékeken az egyes kezelőségek vezetői beszámoltak az előző hét eseményeiről, illetve az éppen esedékes hosszabb határidejű munkák állásáról. A beszámolók után egyeztették a következő hét munkáira vonatkozó javaslatokat. Az egyeztetés során összeállított feladatokat utasítás formájában kapták meg az intézőségek vezetői, igazgatói rendelkezések címén. Tizenöt-harminc tételből állt egy igazgatói rendelkezés, minden tétel a lehető legszűkszavúbban és legegyértelműbben megfogalmazott utasítás volt. Betartásukat az igazgatóság minden körülmények között megkövetelte.

40 A szóbeli beszámolók mellett az intézőségek írásbeli jelentéseire támaszkodott az igazgatóság. November 1-től március l-ig havonta, márciustól hetente kellett beküldeni a munkanemenként bontott jelentéseket. Aratás idején napi szóbeli jelentési kötelezettség is terhelte a kerületvezetőket. Reggel nyolcig telefonon kellett beszámolniuk az előző nap végzett munkákról. Párhuzamosan naponta vezették, havonta lezárták az intézőségek mindazon nyilvántartásokat, számadásokat, amelyeket a számvevőségről szóló miniszteri rendeletnél már részleteztünk. A több részből összetevődő öt alapszámadás tipusa a következő volt: A) állatszámadás B) terményszámadás C) anyagszámadás D) leltárszámadás E) munkaerő-számadás A ménesbirtok nyilvántartási, számadási rendszere megfelelt a Hensch Árpád klasszikus üzemtani munkájában felállított követelményeknek. Biztosította a gazdaságban fekvő összes érték nyilvántarthatóságát és ellenőrizhetőségét, biztosította a kezelés eredményének — a gazdaság jövedelmének — kimutathatóságát; üzemi kérdések szakszerű megoldásához adatokat szolgáltatott.

41 Az évi terveket az igazgatóság vezetésével és útmutatásai szerint a kasznárság és a pénztár állította össze, miután az igazgató együttes értekezleten konzultált az intézőségek vezetőivel. 1924-ig a lehető legrészletesebb lebontásban, mellékletekkel, tételenkénti szöveges magyarázattal ellátva küldte az igazgatóság az évi üzemtervet minisztériumi jóváhagyásra. Az üzemesítés utáni időből nem maradt ilyen részletes üzemterv a minisz41