Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Mezőhegyes történeti fejlődése 1920-ig

alakulásában nagy szerepe volt a lótenyésztésnek s annak, hogy ebben az időszakban az állam magára vállalta az állattenyésztés támogatását. A lótenyésztésnek a birtokok fejlődésében betöltött húzó szerepét hangsúlyozza a már többször idézett FM-kiadvány: „Az ország lótenyésztésének helyes irányban való fejlesztése, s általános felvirágoztatása, a törvényhozásnak mindenkor kiváló gondoskodása tárgyát képezte. Évenként jelentékeny összeget bocsátott a kormány rendelkezésére."

32 A földművelésügyi tárca költségvetéséből 1870 és 1879 között 16,9%-kal, 1880 és 1889 között 13,4%-kal részesültek az állami mezőgazdasági üzemek. Abszolút értékben a következő évtizedre sem csökkent jelentősen a részesedés, ám figyelemre méltó, hogy az évtized költségvetési összegének 60%-a esett az évtized első felére.

33 A magas költségvetési részesülés ideje egybeesik a tőkés gazdálkodásra való áttérés idejével. Az állami költségvetésre alapozva rentábilissé tett mezőhegyesi ménesbirtok ipari vertikumának kiépítésében támaszkodtak idegen tőkére. Akkor már olyan feltételeket tudott teremteni a gazdaság, amelyek vonzóvá tették a mezőhegyesi tőkebefektetést — így kezdte el működését a cukorgyár és a kendergyár. Hogyan zajlott le a ménesbirtok metamorfózisa? Gluzek Gyula elsődleges feladatnak a talajerő-visszapótlás megoldását, és az ezt feltételező haszonállattartás kiterjesztését tekintette. Ennek megfelelően 1879-ben kuhlandi tehenészetet állított fel, amelyet csakhamar tiszta vérű szimentáü tenyészet váltott fel. 1881-ben a gazdaság ménestől különálló lótenyészetet hozott létre nóniusz fajtával. A „ménesbirtok-nóniusz" még tömegesebb, még erősebb lett. Az anyakancák mindennapi munkában való részvétele biztosította, hogy csak a kifogástalan munkakészségű egyedek maradjanak tenyésztésben. 1881-ben állították be a takarmánykészlet maradéktalan értékesítésére a juhtenyészetet. Az 1880as évekre felfutott a sertéstenyésztés is. Természetszerűleg idomult a szántóföldi művelés struktúrája a magas állatlétszámhoz. Természetes legelők csak a ménes szükségletére maradtak. Ellenben megnőtt a mesterséges takarmányok és a kapások aránya. A termesztési, tenyésztési változások idején ugrásszerűen nőtt az épületleltár és az ingóleltár értéke. Az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak 1880-as évek elején épült vonalai megszüntették a korábbi elzártságot — lehetővé tették az országos piaci értékesítést. A birtok belső infrastruktúráját keskenyvágányú gazdasági vasútvonalak építésével, telefonhálózattal javították meg. A gazdaság üzemének átalakulását az ipari növények vetésforgóba illesztése, valamint legutoljára az ipari vertikum kiépítése zárta le: először szeszfőzdét építettek, majd 1889-ben cukorgyárat, 1893-ban pedig kendergyárat. Az ipari üzemeket vállalkozók építették és szerelték fel, bizonyos bérleti idő után kerültek a gazdaság tulajdonába. Időközben kicserélődött a ménesbirtok alkalmazotti rétege. A tisztviselők alkalmazását gazdasági akadémiai oklevélhez kötötték. 1875-től kezdődően a közös hadsereg katonáit Mezőhegyesre telepített éves szegődményes cselédek váltották fel. Az ipari és kapásnövények által támasztott munkaerőigényt 1885-től kezdődően felvidéki nyárimunkások szerződtetésével elégítették ki. 1895 körül fejeződött be az új üzemi struktúra kialakulása. A Kozma Ferenc és Gluzek Gyula által kimunkált átgondolt és hosszú távú fejlesztési koncepciónak köszönhetően a nagy átalakulás kisiklások és megtorpanások nélkül zajlott le. Hasonló léptékű szerkezeti változásokra a ménesbirtok történetében többé nem került sor. A további fejlődés új irányt vett: a cél immáron az adott keretek adta lehetőségek minél tökéletesebb kihasználása lett. Folyamatosan vásárolt a gazdaság új, nagyobb teljesítményű mezőgazdasági gépeket; s mintegy hivatalból bázisa lett a tenyésztési, termesztési kísérleteknek. Témánk szemponjából is nagyon fontos a XIX. század utolsó harmadában lezajlott átalakulás, 17