Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

III. Fejezet. Egyházi élet nyomai a török hódoltság idején

Néhány szerencsésen fönnmaradt egyháztörténeti adat talán még inkább rámutat a hódoltságkorabeli Gyula reformátusairól szóló források hiányának okaira. 1686. augusztus 11-én évi rendes közzsinatát tartotta a tiszántúli református egyházkerület. A hadihelyzet miatt különösen veszélyes volt utazni írják -, így Avasújvároson (Szatmár m.) csak a középszolnoki, szatmári, beregi, nagybányai, ugocsai és máramarosi traktusok esperesei gyűltek össze, nemcsak a déli részekről, de még a Közép-Tiszántúlról sem volt ott senki sem. Hadd említsünk még egyszer egy korábbi példát: 1673-ban a Bihar megyei Diószegen viszont csupán az érmelléki, a bihari és a zarándi esperes jelent meg.

41 A békési és a zarándi egyházmegye megszerveződésének kezdete homályba vész. Valamivel részletesebben ismert az északról szomszédos nagykunsági (egykor túrinak, olykor alföldinek nevezett) esperesség XVI-XVIII. századi története. Mind a fönnmaradt adatok, mind a források hiánya általánosítható példákat kínálnak a hódoltsági reformátusok Észak-Tiszántúlhoz, az egyházkerület korabeli biztonságosabb és vezető szerepet vivő vidékéhez fűződő kapcsolatainak mibenlétére. Ezek lazán és esetlegesen alakultak. A tizenöt éves háború alatt úgy meggyérült a gyülekezetek népessége, hogy majd fél évszázadig a békési egyházmegyéhez csatolva igazgatták őket. Az 1683 után következő felszabadító háborúk idején nagy arányúvá vált menekülés miatt az egyházmegye egy időre ismét elvesztette önállóságát. Debrecenből kormányozták a maradék híveket.

42 Az ok lehet szerencsétlen véletlen, lehet a források nagymértékű pusztulása vagy az egyházi élet folytonosságának a hiánya; akárhogyan történt, nem csodálkozhatunk azon, hogy oly kevés emlék maradt a török megszállás idejéből a gyulai reformátusokról. 41 Tóth Sámuel i. m. 59., 47. - TtREL I. 1. a. II. k. 42 Tóth Dezső i. m. I. 135-138.