Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

hiányt kölcsönökből kellett pótolni. 1854-ben először az elöljárók és a tekintélyes gazdák róttak ki magukra kölcsönt (2050 Ft), de nem fizették be mindnyájan, ezért attól a debreceni kollégiumtól kellett kérni, amelyet egyébként a gyulai egyházközség is segélyezett. A költséges templomrenoválás és a rendes egyházi adó fizetésének fegyelmezetlensége miatt ez sem bizonyult elegendőnek, és így került sor 1864-ben egyezer forint bankkölcsön fölvételére.

110 Az 1860-as és 1870-es esztendők alapítványtevő hullámával új anyagi erőforrás jelentkezett, mellyel azonban az alapítványok kezelésének és ellenőrzésének rendezetlensége miatt szabálytalanul élt a gyulai egyház, úgyhogy a századfordulóra valóban igen komoly veszélybe került gazdasági helyzete. Jancsovics Emil presbiter 1900-ban és 1901-ben figyelmeztette a presbitériumot, hogy az alapítványok tönkremennek, ha továbbra is kikölcsönzik a tőkéjüket, és a kamatokat sem a magános hitelfelvevők, sem az egyház nem fizeti rendszeresen. (Az alapítványi tőkék egyébként az 1863-ban alapított Békésvármegyei Takarékpénztárnál voltak letéve.) A Jancsovics által vezetett különbizottság 1908-ban mintegy három évtizedre visszamenőleg megvizsgálta a költségvetéseket és föltárta, aminek a jegyzőkönyvek folyamatos olvasásával mi is tanúi voltunk. Először az eleve bizonytalan állagú Molnár Sára-alapítvány rendeltetését sértették meg 1857-58-ban, maradékát kölcsönvéve a templomrenováláshoz, és sosem rendezték. Azután az 1870-es évektől, ha nem is rendszeressé, de gyakorivá vált, hogy nem lévén elegendő készpénz az egyháznál, a belhivatalnokok fizetését az alapítványi tőkék valamelyikéhez nyúlva tudták kifizetni. A presbitérium ezt mindig jóváhagyta. A kamatot úgy fizették, mintha a tőke megvolna, de a tőkét sokkal lassabban törlesztették, miközben a számadásokban, mint meglévőt tüntették föl. 1877-ben a 15 690 Ft 68,5 kr. alapítványi vagyonból még csak 2756 Ft 18 kr., 1888-ban 27 537 Ft-ból 2940 Ft, 1904-ben 50 794 K. 13 f-ből 11 565 K., 1906-ban néhány alap fölszámolása után 41 171 K. 96 f-ből már 14 867 K. 80 f. volt kölcsön.

111 Közben az 1906-ra készített költségvetés számított először tetemes hiányra, 109 K. 41 f-re, ami 972 K. 41 f-re realizálódott. Vidó János gondnok ekkor pótolta két éven át saját zsebéből, amit kölcsönként adott, de nem kért meg. Ezután következtek áldozatkész ajándékai, segítségei. Néhányan mások is adtak nagyobb összegeket, de már az 1908-as költségvetés 4883 K-t, az 1909es 13 332 K-t, az 191 l-es 4681 K. előrelátható hiányt tervezett. S noha zárszámadáskor valamennyi készpénzmaradványt mindig találtak a pénztárban, az adósság tovább nőtt, 1913-ban az 56 545 K. 74 f. alapítványi vagyonból csupán 33 480 K. 38 f. van bankban, 11 792 K. 20 f. az egyháznál, 11 273 K. 16 f. magánosoknál kiadva kölcsönben. Pedig 1909-ben a fölgyűlt építkezési és renoválási kiadások rendezésére az egyházi földekre betáblázva nagy összeget, 20 000 K-át (a korabeli éves költségvetési átlagot meghaladta!) vettek föl na110 Jkv. II. 420-421., 423-129.; III. 198-201.; 209-211. 111 Jkv. II. 443-447.; III. 233.; IV. 833., 855.; V. 97.