Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

gyülekezet 1890-91 -ben, a gyulai 1892-ben alakult meg, egyelőre nem nyilvánosan. Oláh György presbiter, megyei ügyész 1891-ben figyelmeztette a gyulai presbitériumot a nazarénizmus terjedésére. A gondnok vezetésével három értelmiségi egyháztagot bizottságnak kértek föl, hogy vizsgálják meg az okokat és az orvoslás lehetőségét. Nincs adatunk arról, vajon a bizottság egyáltalán megalakult-e. Ugyanekkor a hetednapos adventisták is fölbukkantak a városban, bár nem egészen bizonyos, mert a három formálódó kis egyház tagjait a kívülállók gyakran összetévesztették. Magánházaknál gyülekeztek, református zsoltárokat énekeltek, és elsősorban a reformátusok közül toborzódtak, noha egy református és egy evangélikus szabómestert tekintettek első lelki vezetőiknek. 1911-ben egy presbiter jelenti ugyanezt. Dombi éberségre int és fél év múlva ígér konkrét „intézkedéseket", melyeknek azonban szintén nincs nyoma az iratokban.

73 Ezek az adatok mind azt sejtetik, hogy 1890 előtt Gyulán is létezhetett a református egyházból ki nem váló, de templomon kívül összegyülekező közösség, melyet az újabb egyháztörténet-írás paraszti ecclesiolának nevez. Talán már 1875-ben is, amikor a városközeli Körösben éjjel először merítkeztek be az ide, a helységükhöz legközelebb eső folyóvízhez utazó nagyszalontai baptisták.

74 Alexander Neil Somerville híres skót evangélizátor 1887-88 telén alföldi igehirdető körútján Gyulára is ellátogatott. 1888. február 4-én kemény hidegben, a zsúfolt református templomban beszélt kétezer ember előtt Szalay József tolmácsolásával. Révész Imre megállapította, hogy ennek az útnak alig maradt nyoma az egyházi iratokban, ami Gyulára úgyszintén vonatkozik. A nagy tömeg jelenléte bizonyára a messziről jött idegen prédikátornak is szólt, de hogy ő egyáltalán Gyulára látogatott, feltételezi a bensőségesebb vallási élményre vágyó gyülekezeti tagok létét, akik valószínűleg ott szorongtak a templomban.

75 Az 1893-as vizitációs jelentés említi először egyházi temetési szertartás mellőzését. 1896-ról azonban még azt olvassuk, hogy az új egyházpolitikai törvények csupán a lelkészi stóla csökkenésében és az ingyenes esketések számának növekedésében mutatkoznak. A következő évtől elkezdődött az egyházból a nagyobb arányú kilépés. Adatai között nem lehet pontosan eligazodni. 1905. évi hivatalos elismerésükig a baptisták többnyire felekezet nélkülinekjelentkeztek, de egyáltalán nem biztos, hogy minden felekezet nélküli baptista, akadhattak közöttük ateisták, szocialisták is, azoknak a leveleknek az aláírói, akik követeléseiket kilépéssel fenyegetőzve adták elő. A jelentések olykor egy rovatba sorolják a római katolikusnak áttérőket és a felekezet nélkülieket, ha azokról kiderül, hogy valójában baptisták. 1900-ban még az összes népi vallásosság köréből. Szerk.: Tüskés Gábor. Bp., 1986. 444-478; Kardos László-Szigeti Jenő: Boldog emberek közössége. A magyarországi nazarénusok. Bp., 1988. 144-190. 73 Scherer II. 319; Jkv. IV. 675.; V. 209. 74 Kiss Ferenc i. m. 11. 75 Révész Imre: Egy fejezet a magyar református ébredés történetéből. Theolőgiai Szemle 1943.