Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

szántúli egyházmegye kezdeményezte a vasárnapi munka, vásárok, táncmulatságok betiltását országos és helyi szinten. „Vasárnapügyi bizottságok" alakultak. Gyulán csak 1894-ben kerítettek erre sort, már nem kezdeményező, hanem ellenőrző és biztosító jelleggel, ugyanis közben, az 1891-i XIII. törvénycikkel a képviselőház rendelkezett az ipari munka vasárnapi szüneteltetéséről. Nemcsak református és nemcsak valláserkölcsi gondról van szó, hanem a munkabérből élők pihenésijogának általános, halasztást tovább nem tűrő biztosításáról.

64 Mindemellett 1892-93-ban a gyulaiak az évtizedek óta áhított toronyórához hiányzó pénzt egyházi rendezésű - igaz, nem vasárnapi - táncvigalmak, „órabálak" bevételéből szerezték meg.

65 De nemcsak efféle ellentmondások mutatkoztak. Az évek múlásával az lett erénnyé, ami korábban természetes volt. Kutas Bálint időközi lelkész 1888ban az ünnepek példás megtartását jelenti, bár az újkenyéri és az újbori úrvacsorázók számát keveselli. Kutas 1889 februárjában egy presbiteri gyűlésen 28 „vadházasságban élő" egyháztag nevét ismerteti. Nem egészen egy év múlva Dombi Lajos erről nem tud, szerinte „uralkodó bűnök" Gyulán nincsenek, majd ugyanő elismeri, hogy gyakori a válás nélküli különélés. Végül következetesen azt jelenti, hogy a templombajárást „nagy szorgalommal és buzgósággal" gyakorolják, holott semmi jelét nem találjuk az évtizedek óta tartó folyamat megfordulásának.

66 Habitusa szerint egyik lelkész sem volt alkalmas ilyesfajta változás elindítására. A kényelmes Papp Mihály az esperesnek írott leveleiben sokszoros elfoglaltságára panaszkodva gyakran mentegette mulasztásait. így nem vállalta a konfirmációi előkészítést, a polgári iskolában a hitoktatást, alacsony díjazásra hivatkozva elhárította a felújított börtönpasztoráció lehetőségét, nem volt hajlandó a katonahalottakat a kaszárnyából a temetőbe kísérni a fárasztó út és az alacsony stóla miatt.

67 Nincs nyoma, hogy Dombi Lajos a hívek lelki gondozása iránt különösképpen érdeklődött volna. Kedvelte és ő vezette be a liberális korra oly jellemző nagyszabású templomi ünnepségeket (Kossuth halála, ezredéves évforduló, Ferenc József halála, a reformáció négyszázéves jubileuma). Lelkészsége idején a reformáció emlékünnepet már rendszeresen megtartották.

68 Utolsó éveiben az a ma furcsállható, ám a korban kevésbé föltűnő szokása alakult ki, hogy miután a vasárnap délelőtti istentiszteleten elmondta az áldást, kivonult a templomból, s mire a záróéneket követően hívei is kijöttek, a parókia akkor még ámbitusos tornácán karosszékben csibukozva figyelte távozásukat. Sok szolgálatot bízott segédlelkészeire. Immár központi egyházi ajánlás ellenére sem végzett konfirmációi előkészítést.

69 A gyermek-istentiszteletet kérő gyüleke64 Barcsa III. 201.; Jkv. IV. 615-616., 643., 738. 65 Jkv. IV 682. 66 TtREL I. 29. i. 58. d. (1888, 1890, 1891, 1899); Jkv. IV. 615-616. 67 TtREL I. 29. i. 57. d. 487., 488.; Jkv. III. 295. 68 Alkalmi beszédeinek és verseinek kéziratos megörökítése a presbiteri jegyzőkönyvekben és az általa összeállított egyháztörténetben olvashatók. 69 Jkv. V. 85., 125-126.