Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)

VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

hanem az összehasonlítás akadályaival is. 1862-ben az első gyulai jelentését fogalmazó Papp Mihálynak még kevés helyi tapasztalata lehetett: „a hívek - a legszorgosabb dologidőt kivéve - templomba szorgalmasan járni, mint szintén az úri szentvacsorával is élni szoktak".

60 1863-ban ugyanez szerepel, megtoldva azzal, hogy „dicséretes buzgósággal" folyik a templomozás és „szép számmal" úrvacsoráznak. Több mint másfél évtized telt el, míg Papp Mihály megváltoztatta jelentéseinek tartalmát, 1879-ben így írt: „a vasárnapok és ünnepek megülése körül bár sokak részéről kellő buzgóság mutatkozik is; de tagadhatatlan, hogy némelyek a kellemetlen napokon s a szorgosabb munkaidőben, mások ismét az önfenntartás gondjai s bajai s általában a nehéz időviszonyok és körülmények, sőt viszont az sem példa nélküli eset, hogy némelyek éppen az anyagi jólét és bőség öntelt élvezése miatt e részbeni keresztyéni kötelességeiket teljesíteni elmulasztják". Ezúttal már valamihez, az általa átélt állapothoz történik a hasonlítás. Tehát az írásos megfogalmazás előtt következett be nagyobb változás a hitéletben. Jeleit az értelmiségi magatartásban korábban már felfedezni véltük. Az 1870-es évek elejétől a protestáns egyházakban sokat beszéltek és írtak a hitéleti és valláserkölcsi laicizálódásról, sőt pályázatot hirdettek, melyet értekezésével a fiatal Szeremlei Sámuel, később neves történész nyert meg.

61 Szeremlei 1861-től Makón, 1864-től Hódmezővásárhelyen káplán, azaz Papp Mihály szülővárosában és előző szolgálati helyén. Papp tehát nyilvánvalóan jól ismerte a helyzetet, amelyből Szeremlei alapélményeket merített, de úgy tűnik föl, mintha csak a 70-es években tudatosult volna benne, miről is van szó országszerte. Amikor 1870-ben ötszáz forintot ad egy egyháztag a templombelső kikövezésére: a presbitérium „a legnagyobb örömmel veszi, hogy az egyházi lágymelegség a vallási közönyösség jelen korszakában is dobog oly kebel, melyben a hit nemes gyümölcsök termőfája...".

62 Az 1880. évi jelentés az idézett 1879-it megtoldja ünneprontással. Az iparosok némelyikét ünnepnap is műhelyében találni. A parasztok vasárnap őröltetnek, fuvaroznak, fát vágnak, esetenként pedig az egyre gyakrabban hirdetett és engedélyezett bálákban mulatnak. A „tivornyázás" és „dorbézolás" fölemészti a családfenntartásra szolgáló javakat. így nem csoda, ha „egyházi s polgári köztartozásaik lerovására többé nem képesek".

63 A kor szemléletére jellemző a hitélet szociológiai és morális megközelítése. Jól látják az anyagiasság elvének eluralkodását, a külső tényezőket, de még nem jut eszükbe a lelkészeknek, hogy az egyháztól elhidegülés okait saját magukban, lelkipásztori munkájuk elégtelenségében is keressék. Ugyanígy jellemzőek a törvényes szabályozáshoz fűződő reménykedések. 1878-tól több ti60 TtREL I. 29. i. 58. d. (1862., 1879) 61 Szeremlei Sámuel i. m. Általában: Kósa László: A vallási közönyösség növekedése Magyarországon a 19. század közepén. Népi Kultúra - Népi Társadalom XIII. k. Bp., 1983. 211-235. 62 Jkv. IV. 31. 63 TtREL I. 29. i. 58. d. (1880)