Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 17. (Gyula, 2008)
VI. Fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920
a történetkutatásban, mindennapos, megszokott dolgokkal állunk szemben, melyeket ritkán örökítettek meg, nagyon sokszor csak akkor következtethetünk rájuk, ha az emberek elhajlanak a tradíciótól vagy az azzal többnyire azonos normától. Hitbuzgalmon ezúttal sem csak a lelkiélet megnyilvánulásainak közvetlen formáit értjük (templomlátogatás, magánéleti kegyesség, valláserkölcs) hanem az egyházi célú önkéntes adományok és az egyházi adó fizetésének megnyilvánulásait és a felekezethez ragaszkodást is annak tekintjük. A hagyományhoz ragaszkodás és az elemi lelki igény között továbbra sem mindig lehetséges különbséget tenni. Feltehetően nem is kell. Jó példa erre a szerda délelőtti bibliamagyarázat, amit 1848-ban az elődök példájára hivatkozva fogadtattak el az azt elmulasztó Ecsedy Gáborral. Az ügy nem személyes, mert Gonda Lajos reverzálisába is belefoglalják. Sőt Papp Mihály egy ideig hetente kétszer, kedden és csütörtökön végzi, de amikor az egyházmegye egész évben szorgalmazza, „elegendőnek találják" a téli időszakot. 57 Bibliai történetek népszerű, közérthető ismertetése lehetett, ami - ismerve a kor hosszadalmas és elvontan elmélkedő prédikációit - vonzhatta az embereket. Advent kezdetétől József napig tartották. Nem tévesztendő össze a katekizációval, amire - prédikálással fölváltva - Ecsedy idején is a vasárnap kora délutáni istentisztelet szolgált. Papp Mihály 1864-ben azt írja, hogy „régi"gyakorlat szerint" a Heidelbergi Kátét magyarázza, ami a hitvallásokat lebecsülő liberális teológia korában erős tradicionalizmust jelez. A korban a gyülekezetek kisebb hányadában folytatták. Csak az 1891-ben megnyitott zsinat tette ismét a lelkészek kötelezettségévé, de visszahozni már nem tudta. 58 Annak Gyulán nincs nyoma, hogy a konfirmáció a XIX. században összekapcsolódott volna a katekizációval. Az élőkészítést a rektor és a tanítók végezték, később bekapcsolódtak a segédlelkészek is. A konfirmáltatás a lelkész feladata volt, ez áldozócsütörtökön zajlott le. Egyébként a templomi alkalmak száma az egész hosszú korszakban nem változott. A szerdai bibliamagyarázatot a gyulai lelkészek mindnyájan többletmunkaként fogták föl. Dombi Lajos is szabadulni akart tőle, új alkalomként a „vallásos estély"-t bevezetve, amit azonban káplánokra és tanítókra bízott. Ezzel a kor divatja szerint szekularizálta is, mert az felolvasássá, műsoros rendezvénnyé, téli esték unaloműző foglalkozásává, társadalmi eseménnyé lett. 59 A vasárnap délelőtti prédikációs istentiszteletek mellett változatlanul a minden reggeli „könyörgések" a templomi alkalmak. Az 1860-as évek elejétől a vizitációs jelentések alapján lehet következtetni, milyen volt a vasárnap délelőttök és az évi hatszori úrvacsoraosztások részvételi aránya. Értékelésükben nehézséget okoz, hogy maguk a lelkészek minősítették saját munkájukat. Nemcsak az önkritika - némileg magyarázható - hiányával kell szembenéznünk, 57 TtREL I. 29. i. 57. d. 351. (1864); Jkv. III. 295. 58 TtREL I. 29. i. 57. d. 351.; Bucsay Mihály: Az egyház belső élete. In: Studiaet Acta Ecclesiastica V. 217-220.; Egyházi Törvények: 1894. 33-34. 59 Jkv. V. 84., 224.