Szentmártoni Szabó Géza: Vörös Mihály: A bajnokok Vég-Gyula várában – Gyulai füzetek 15. (Gyula, 2005)
A bajnokok Vég-Gyula várában (a história szövege)
Lefüggesztett fővel mène hazafelé, A könyve csordulván szemeit elteié. Sírva és zokogva mène Toronyihoz, Mutatván, hogy néki mely ajándékot hoz. 635 Monda: kedves öcsém, Toronyi Tamásom, Most aradi várban vala utazásom. Egy török élőmbe a várból kijőve, Amint megértettem vad Eligán neve. Midőn hozzám ére, áda egy aranyat, 640 Kedves öcsém, néked pedig ezt a tollat. Ottan hogy megérté Varsányi Ádámnak Terhes követségét, s a vad Eligánnak Kész teljesíteni szándékját s kimenni, Vitézi próbáját övéle megtenni. 645 Pecsétes levelét, mit külde, felbontá, Török kívánságát belőle megtudá: Hogy egy napot kíván vitézi próbára, S Toronyi hogy menjen vele ki csatára. Nagy öröme leve rajta Toronyinak, 650 Tollat s a levelet mutatja anyjának. Pogány Eligánnak célja hogy mi lenne, Dölyfös gusztusának majd eleget tenne, Mond erre az anyja Toronyi Tamásnak: Kérlek, fiam, engedd a harcot másnak. 655 De vitéz Toronyi anyját megkérlelte, S végre a bajvívást hogy tőle megnyerte, Török Eligánnak külde egy levelet, Melybe belé írta a napot s a helyet, Vitézi játékját ahol végbevigye, 660 És a török igát nyakáról letegye. Kétegyházi mezőt próbahelynek teszi, Erős Vastag Balázst ottan mellé vészi. Száz nemes vitézzel indula útjára, Egész Gyula vára kiálla csudára.