Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Arcélek a múltból

gyomai képviselői állás. Azé a kerületé, mely 1865 óta mindig csak ellenzéki, éspedig függetlenségi képviselőket választott. Ezek mellett 1869-ben Deákpártisága miatt megbukott, mégpedig egy igénytelen, egyszerű jelölttel szemben a vármegye fia, volt alispánja, az országos hírű Trefort Ágoston, a későbbi kultuszminiszter is, aki ezt a bukást sohase, bocsátotta meg Békés vármegyének, sőt erősen éreztette is vele. Megbukott Gyomán később a híres szegedi királyi biztos, gróf Ráday is; és biztosra vették - a kormány körében - a munkapárti programmal fellépő báró Perényi Zsigmond, mostani koronaőr bukását is. De nem bukott meg, hanem nagy többséggel győzött. Kéry Gyulát valóságos gratuláló sürgönyözönnel árasztották el az ország legelőkelőbb emberei, amely sürgönyök ma is birtokomban vannak. De jöttek a nehezebb, a végzetes napok. Bekövetkezett a világháború, amelynek izgalmai az idős embert, erőteljes fizikuma dacára, beteggé tették. Nem is tudta a fokozódó izgalmakat elviselni, s emiatt a háború második éve végén önként leköszönt a főispánságról, amelyben utóda Ambrus Sándor alispán lőn. A király felmentése nagyon meleg hangú volt, és a Felség kegye a Lipót-rend adományozásában is megnyilatkozott. Felmentése után csendesen visszavonulva élt egy Körös-parti ház kisebb lakásában - ahol mint barátja, napról napra meglátogattam —, visszavonulva, de a háború okozta állandó izgalmak közepette. Kezdettől fogva sötét látományai voltak, nem áltatta magát, bármily kétségbeesetten is, de el volt készülve a fájdalom - be is következett katasztrófára. A katasztrófa meg is ölte. 1918 decemberének végső napjaiban, az összeomlás után, olvasta lapjában, hogy a Kassa elfoglalását tervező csehekkel szemben az ottani polgári lakosság fegyveresen akar és fog védekezni. Ez a hír felvillanyozta őt, mert nagyon szerette Kassát, ahol fiatal éveit élte, s kuruc hagyományait tisztelte. Ezt várom is tőlük, monda nekem az újév utáni napon, amikor ebéd után a Komlóban voltam vele. Az újságban újabb hír volt Kassáról. Nevezetesen az, hogy az Osztrák-Magyar Bank az esetleges cseh betörés elől az ottani fiókjában őrzött aranyértéket, azt megmentendő, Pestre akarta szállítani. De - mint a lap tovább írta - az arany vasútállomáshoz való szállítására fedezetül kirendelt rendőrség a szállítandó kocsi őrzése helyett maga akarta az aranyat elrabolni. Erre a megrémült hatóság, amely pedig fegyveresen akarta a cseh inváziót megakadályozni, maga hívta be a cseheket a város elfoglalására, s a rend helyreállítására. Amikor ezt Kéry elolvasta, elsápadt, rosszul lett, és elhaló hangon rebegte: „Most már minden elveszett, mindennek vége!" Ezek voltak utolsó szavai, miket tőle hallottam. A Komlóból hamarosan haza is ment lefeküdni. Másnap délután nőcselédje lélekszakadva állított be hozzám: „Jaj, meghalt a méltóságos úr!" Lakására rohantam, felöltözötten karszékben ülve találtam - halott volt. Csak percek múlva vettem észre a földön levő pisztolyt, amellyel agyonlőtte magát. A lövés végzetes volt, rögtöni halált okozott, alig pár cseppnyi vér szivárgott arcára. Bár írást nem találtam utána, semmi kétségem nem volt, hogy a Kassáról szóló újsághír okozta rémület és kétségbeesés hatása érlelte meg benne a szörnyű elhatározást. Ugyanezen a nézeten volt - mint ne-