Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

pedig az 186l-es országgyűlés két nagy, nevezetesen a Felirati és Határozati Pártja között fennállott ellentét is kiszélesedett. A Deák-párt és a közjogi ellen­zék között tátongó űr keletkezett. Előbbi a „Jobb"-, utóbbi a „BaP'-párt néven vált ösmeretessé, és folytatott egymással ádáz küzdelmet, amely az ország egyet­len részén sem volt olyan heves, mint éppen Gyulán, és az egész Békés várme­gyében. Ennek a ténynek magyarázatául meg lehet állapítani, hogy Békés vár­megyében nemcsak a közjogi ellentét, nevezetesen az önálló hadsereg, önálló vámterület és magyar nemzeti bank követelése volt a pártvillongás okozója, hanem agrárszociális ellentétek és megvalósíthatatlanul fennálló vágyak, sőt elsősorban éppen ezek a vágyak kerestek érvényesülést. A latifundiumszerű nagybirtokok valamennyije megvolt még akkor, nem úgy, mint most, amidőn túlnyomó részük már megszűnt, mert parcellázások útján a föld népének kezé­be került; Gyulán például nincs egy talpalatnyi úgynevezett „urasági föld" töb­bé, az egész határ ma már kizárólag kis- és törpegazdáké. A földműves osztályt elsősorban az urasággyűlölet toborzottá a Balpárt táborába, mely ekképpen domináló befolyásra tett szert az egész vármegyében, tehát Gyulán is. Itt heve­sebbé tette a választási küzdelmet az a körülmény, hogy a Jobbpártnak „ura­ságihoz tartozó egyén lett a jelöltje, nevezetesen grófVCenckheim Frigyes, míg a baloldalé maga a vármegye közjogi ellenzékének vezére, Beliczey István. "Wénckheim Frigyes gróf akkor alig nagykorúságot ért, ambíciótól, tett­erőtől duzzadó, igen tehetséges, végtelenül rokonszenves, ízig-vérig demokrata érzelmű fiatalember, daliás alakú, valóságos férfiszépség volt, a'Víenckheim csa­lád szemefénye, s báróVvenckheim Bélának nagy szíve vágya volt a család ígére­tét, a\Kènckheim család ősi fészkét képező Gyula város képviselőjéül megvá­lasztatni. Eme vágyban osztozott Gyula város akkori intelligenciájának, tekin­télyesebb kereskedői és iparos osztályának túlnyomó része. Ezek közül ugyanis, mondhatni, alig egy töredék csatlakozott a Balpárthoz. Ha valaha el lehetett mondani, „si voces non numerantur sed ponderantur", vagyis magyarra for­dítva, hogy ha a szavazatok nem számoltatnak, de mérlegeltetnek, akkor ő lett volna Gyula város képviselőjének megválasztva. A hónapokra terjedő kortesmozgalmakból azonban nyilvánvalóvá lőn, hogy Beliczey pártja számszerűleg sokkal nagyobb a'VCénckheiménél. „Kortes­kedést" írok, ami alatt a választók egyénenkénti kapacitálása volt elsősorban értendő. Különösen a Jobbpárt buzgólkodott ilyen irányban. Mint derűs epi­zódot örökítem meg, hogy Urbanecz József, volt 1848-as honvédtiszt, aki mint a Békésmegyei Takarékpénztár segédkönyvvezetője helyezkedett el a gyulai tár­sadalomban, az utcán a Beliczey-párt érdekében agitáló Kloiber Albin asztalos iparost egy utcasarkon teljes két órán át kapacitálta és akarta a gróf hívéül megkaparintani - eredménytelenül. A polémia végén a túlfűtött temperamen­tumú Urbanecz már olyan erélyes hangot használt, hogy Kloiber ijedtében kinyögte: hiszen, tekintetes uram, nekem nincs is szavazatom. Mire a derék hadfi éktelen dühbe jött és ráförmedt a boldogtalanra: miért nem mondta ezt mindjárt, és hagyta, hogy én órák hosszáig magával szóba álljak? Ez a história az alapja annak, a mai napig is élő szállóigének, hogy Gyulán „Kloiber" az, akinek nincsen szavazati joga.

Next

/
Oldalképek
Tartalom