Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Történetek, krónikák, legendák

jukat is meg fogják tartani, sőt a legvérmesebbek abban is reménykedtek, hogy az oroszokkal együtt fogják az osztrákokat megtámadni - végtelenül lehangolta a kiadott parancs, amelynek keserves voltát csak az a körülmény enyhítette, hogy mégsem az osztrák, hanem az orosz előtt teszik le a fegyverüket, ami nagy megnyugvás volt rájuk nézve. Másnap, augusztus 22-én a kora hajnali órákban megnyílt a várkert kapuja, és a szegény honvédtisztek, akiknek túlnyomó része az egész éjszakát átvirrasztotta, bevonultak a kertbe, és a velük betóduló házigazdáikkal együtt teljesen betöltötték az óvár és a kastélyhomlokzat között fekvő, akkor még befásítatlan, teljesen üres, tágas kertet. Az osztrák katonák közül a várkert kapuja előtt őrködő oroszok egyet sem engedtek be, rajtuk kívül mindenkit. A honvédtisztek valamennyien tábornokaik köré csoportosultak. Reggel hat óra körül megkezdődött a lefegyverzés szomorú aktusa. Ez pedig úgy történt, hogy orosz törzstisztek jelentek meg mindegyik honvédtiszti csapat előtt s szalutáltak a csoport élén álló tábornoknak, és kérték előbb az ő, majd tisztjei kardját és pisztolyait. Az így lecsatolt kardokat és más fegyvereket azután a tér közepén halmozták fel. Knézich tábornok tisztjei élén a kastély oldalszárnyán levő pinceajtó mellett állt. A pinceajtó s köztük azonban egy szekér állott, azon egy borral telt nagy hordó volt, melyet a pincébe kellett volna legurítani, de ezt a fegyverletétel utánig elhalasztották. Amikor egy orosz őrnagy Knézich elé lépett, és előtte szalutálva kérte a kardját, a tábornok a kard végét fogva, a markolatot a kocsikerék elé tette, s odaszólt a kocsisnak: indíts. A kocsis elértette a tábornok szándékát, s megindította a lovakat, úgy, hogy a szekér kereke a markolatot letörte, s ekkor Knézich a markolat nélkül maradt kardhüvelyt és a benne levő pengét adta az orosz őrnagynak, aki pár pillanatig tétovázva nézett, de azután a megcsonkult kardot a szekér elé dobta. Gróf Teleki Sándor, aki a nyolcvanas évek elején meglátogatta Gyulán boldogult Göndöcs Benedek apátlelkészt, Gyula város akkori országgyűlési képviselőjét, akinek felkérésére én kalauzoltam a nemes grófot a várkertben, mély meghatottsággal járta be velem a reá nézve tragikus emlékű helyet, ahol őt is lefegyverezték, és mint résztvevő élénken emlékezett vissza erre az epizódra, s megerősítette annak eképpen való megtörténtét. Knézich házigazdája Czégényi István, aki szemtanúja volt a jelenetnek, felszedte a markolat nélküli kardot, hazavitte házába, hol a hatvanas évek elejéig rejtve tartotta, majd átadta azt idős Mogyoróssy Jánosnak, aki a gyulai múzeumot kezdte akkoriban alapozni. Knézich tábornok markolat nélküli kardja ma is a múzeumnak egyik legértékesebb ereklyéje. Gróf Almásy Dénes és családja, vitéz Técsy László szobrászművészünkkel az óvár kapubejárata fölé művészi kivitelű bronztáblát készíttetett, mely megvilágítja a gyulai várhoz fűződő nevezetesebb eseményeket; a 80. évforduló alkalmából a hazafias, nemes buzgalommal egyidejűleg Damjanich és neje volt szobáját és a pince bejáratánál Knézich komor cselekményét külön bronztáblákkal örökítette meg. A lefegyverezés délelőtt 10 óráig tartott. Ennek befejezése után az oroszok beengedték az osztrák katonákat a várkertbe, átadták nekik a honvédtisz-