Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

dor ez év folyamán halt el, szép magas kort ért el.) Gyulai különösen elemében volt, láthatólag igen jól érezte magát, meg is ígérte, hogy Gyulára, ahol ő nem­csak neve, hanem szíves fogadtatása után is gyulainak, tehát kétszeresen „Gyu­laiénak érezte magát, máskor is el fog jönni. Szelleme egész estén át sziporká­zott. Megerősítette, hogy őt 1865-ben csakugyan azzal a kortesfogással buktat­ták meg Kolozsvárott, hogy „nem lehet Gyulait megválasztani, mert ő vesztet­te el a solferinói csatát". Zajos derültséget keltett a következő história elmondásával, amit tud­tommal senki sem írt meg róla. - Szilágyi Sándor történettudósunk halála után egyszer felkeresett engem - úgymond - Haynald Lajos kalocsai érsek egy nagy kéréssel. Tudja - mondta -, az akadémikusok közül milyen sokan hallgatnak rám és indulnak utánam. Azt kéri tehát, hogy aTörténelmi Osztály titkári állá­sára ajánljam és választassam meg Fraknói Vilmost, aki mint historikus, méltó lesz eme tisztet betölteni. De az ő megválasztásával megcáfolódik ama - ősze­rinte ugyan alaptalan, de igen széles körben elterjedt - vád, hogy az Akadémia protestáns propagandát űz, protestáns szempontok után indul minden tényke­désében, így a választásoknál is. Én biztosítottam az érseket, hogy ami befolyá­som van, azt teljes mértékben Fraknói érdekében fogom érvényesíteni, s hogy meggyőzzem ígéretem őszintesége felől, elárultam, hogy nekem erre tárgyi okon felülálló személyes okom is van. Nevezetesen, ha Fraknóit megválasztjuk, ak­kor mellette és Szabó József mellett, tehát a három osztálytitkár között én ­Gyulai Pál - leszek a legmagasabb növésű, mert Szabó is, Fraknói is kisebbek nálam. - Óriási derültséget keltett ezzel a jóízű elbeszéléssel. Gyulai a hétfői napot is városunkban töltötte. Délben Fábry Sándor alis­pánnál volt Gyulai, Schumacherrel és velem ebéden. Nem tudom, hogy a Gyulán töltött idő szülte jó hangulat okozta-e, de a múzsa - melyről pedig azt mondot­ta volt nekem, hogy nem látogatja őt már - megihlette: az alispán bájos szőke unokahúgának, Gécs Jolánkának verset írt, mely verset azután le is közöltem a Békés legközelebbi számában. A vers a következő: Gécs Jolánkának... A szép arc, mint tavasz virága, Alig virul, hervadni kezd: Csak egy szépség van, mely sírig tart, Mit érzésünk másokra fest. Gyula, 1899. május 29. Gyulai PáP Délután megnézte a múzeumot, az Óvárt, meglátogatta az akkor felelős szerkesztőségem alatt álló Békés helyiségét, megcsodálta ott a Dobay Ferenc tulajdonában levő, s a szoba falait teljesen beborító Kossuth-kép gyűjteményt, 2 Békés, 1899. jún. 4. A Békés ugyanezen számában „Pálffy-emlékünnepély" címen részle­tes beszámoló jelent meg a rendezvényről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom