Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)

Nevezetes látogatók

amelyhez, szerinte, hasonló dús kollekció sehol sincsen. Délután volt, és Schumacherrel, különösen azért, hogy a dánus tipikus alföldi tájképet is lásson, a Bánomba, majd a Fekete-Körös partján a Szanazughoz, onnan a sitkai erdőbe s az oláhréti nádasokba kocsiztunk, amelyek aztán nemcsak Schumachernek, hanem Gyulainak is fölötte imponáltak. Igen kedves hatással volt még Gyulaira, hogy felkeresték és tisztelegtek nála a „Gyulai" vezetéknevet viselő tisztes református földmívesek, akiknek ősei a török hódoltság előtt is Gyulán laktak. Innen Erdélybe menekültek, és a hódoltság után ivadékaik visszaköltöztek Gyulára. A hétfői nap folyamán megfordultam vele több gyulai kézműiparosnál, akiktől magyar motívumú iparcikkeket akart vásárolni, de csak egy fazekasnál talált ilyen motívumokat, bőségesen be is vásárolt nála tányérokat, korsókat, amelyeket azután elküldetett leányfalvi villájába. Eletem legemlékezetesebb három napját töltöttem így el állandóan körében. Elbeszéltem neki, hogy Jászóváron létem alkalmával láttam Tompa lepecsételt irodalmi hagyatékát, mely a költő halála után ötven évvel, tehát csak 19 esztendő múlva lesz felbontandó. - Én már ezt nem fogom megérni, mondotta rezignációtól mentes nemes egyszerűséggel, de én nagyjából ismerem ezt a hagyatékot, és tudom, hogy semmi nagy meglepetést nem fog kelteni. (Ez a megállapítás tényleg be is vált 1918-ban, amikor a csomagot felbontották.) Miután Tompa így szóba került köztünk, én bevallottam neki szubjektív érzésemet. Anélkül, hogy őt többi nagy poétánk fölé akarnám emelni, nekem ő a legkedvesebb magyar költőm, és igazságtalannak tartom, hogy csak „Vörösmarty, Petőfi és Arany" triászról beszélnek, holott Tompa, ha nem is áll felettük, de legalábbis egyenlő színvonalú velük. Gyulai, minekutána megegzaminált Tompából, és látta, hogy alaposan ismerem műveit, nem sajnált le, sőt megnyugtatott, hogy nincs mit szégyenkeznem a Tompa-kultusz miatt, sőt ő is elismeri, hogy az érzelmek mélységét illetőleg Tompa valamennyi magyar költő felett álló. Eme diszkusszióból kifolyólag még egy örömben részesültem. Tompa összes műveit ugyanis - amint a kötetekben jelezve van - barátai, Arany János, Gyulai Pál, Lévay József és Szász Károly rendezték sajtó alá. Elvittem hozzá Tompa tulajdonomban levő összes műveit, és Gyulai ceruzával megjelölte bennük azokat a glosszákat, amelyeket - mint monda - emlékezete szerint ő írt meg. Tompa könyvei, Gyulai megjelölései folytán, így ereklyéimmé is váltak. Évek múlva még egyszer részesültem abban a szerencsében, hogy Gyulait láthattam és beszélhettem vele. Bérezik Árpádnak a Magyar kurucok Párizsban című darabját adták először a régi Nemzeti Színházban. Én a földszinti nézőtéren ültem, közvetlenül egy bal oldali páholy alatt, és mikor az első felvonás végén felálltam szétnézendő, hogy a színházban találok-e ismerőst, egy diákkori barack koppant el kopasz fejemen. Meglepetésemben felfelé tekintve a leányával páholyban ülő Gyulai Pál arca mosolygott rám, kedves szemrehányással szólva: „Meg se látnád a kisebbiket." A nézőtérről felrohantam a páholyba, s onnan néztem a következő felvonást, és az újabb felvonásközt is páholyában töltöttem el. Egészen meghatott, milyen kedvesen emlékezett vissza a három napra, melyet Gyulán töltött, és amely napokat - mint monda - talán