Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
Arcélek a múltból
A Bodoky család 1 A százötven esztendeig tartó török hódoltság és az utána következő pusztítások, amelyeket legnagyobb részben a rác martalócok követtek el, a tizenhetedik század végén annyira tönkretették a mohácsi vész előtt virágzó Békés vármegyét és annak fő helyét, Gyula városát, hogy amikor pár község kivételével az egész vármegyét, sőt azon kívül is számos községet magába foglaló gyulai uradalmat Harruckern donációba kapta, a mostani, háromszázezren felüli lelket számláló Békés vármegyében nem volt több ötszáz embernél. Ezek is valamennyien földhözragadt nincstelenek, csaknem hajléktalannak mondható, gazdátlan, szegény jobbágyok voltak. Különösen elpusztult avagy elbujdosott messze földre, többnyire a Felvidékre és Erdélybe, a volt birtokos nemesség, akiknek utódai hasztalan pereskedtek azután itteni régi birtokaikért. A hírhedt neoacquistica commissio, amelynél agrárszociális szempontból nagyobb visszaélést és lelketlenséget talán sehol sohasem követtek el, egyetlen portát, egyetlen hold földet sem ítélt vissza nekik ősi birtokaikból. A magyar alkotmány követelményének megfelelő vármegyei közéletről csaknem a tizennyolcadik század végéig alig lehetett szó. Ami kevés mégis volt, az a két Harruckern után a feleségeik révén megyei nagybirtokossá vált Károlyi és a - Magyarország indigénái között leginkább lelkes magyar hazafivá lett Wvénckheim mágnási családokra és azok gazdatisztjeinek vállára nehezedett. De ezek képtelenek voltak a rohamosan fejlődő kívánalmaknak megfelelni. így történt azután, hogy az ország egyéb részeiből jöttek Békés vármegyébe otthonukban elhelyezkedni nem tudó nemesemberek, érvényesítve tehetségüket, tudásukat; és alapítva családokat, amely utóbbiak közé tartoznak évszázadot meghaladó idő óta a bajczai Beliczeyek, az ipolyi és terényi Stummerek, akiknek ideszármazott ősei mindnyájan Gyulán telepedtek le. A Gyulára költözött nemesek közé sorolandó Bodoky Mihály, az ősi nemes lófő székely család leszármazottja is, aki a tizenkilencedik század első évtizedében telepedett meg Gyulán, mégpedig az akkori időben szokatlanul ritka foglalkozással: mérnöki, vagyis, mint akkor nevezték, földmérői minőségben. Eredeti vezetékneve Henter volt és a Bodoki csak nemesi predikátuma. Mint dicső emlékű Stummer Lajos a Terényi névvel, úgy Henter Mihály fia, Károly is csak 1848-ban cserélte fel nevét Bodokyra. A Henterek a tizenhatodik század végétől kezdve nagy és előkelő szerepet játszottak Erdély históriájában. Egyik águk bárói címet is viselt. Számos királybíró is volt közöttük. Henter Mihály pedig Rákóczi Ferenc alatt székely generális és követ is volt a sztambuli török portán. 1 A családról mint a székelységből kirajzott értelmiség példájáról: Kósa László: A Bodokiak. In: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 1999. 246-256. p. L. még: Góg Imre: Emlékezés egy nemes vízépítő dinasztiára. Békés Megyei Hírlap, 1997. okt. 1112.