Erdész Ádám: Válogatás Kóhn Dávid írásaiból. Cikkek, krónikák, legendák – Gyulai füzetek 14. (Gyula, 2004)
Történetek, krónikák, legendák
A régi gyulai vásárok 1 Gyula városát nemcsak évezredre terjedő nevezetes történelmi múltja, hanem vásárai is országos hírűvé avatták a múlt században. Az egész tiszántúli terület, Erdélyország, sőt mondhatni sok vonatkozásban egész Nagy-Magyarország száz esztendőt meghaladó időn át vásárai révén figyelte meg s értékelte Gyula városát. A történelmi múltról csak az intelligencia, az úgynevezett lateiner osztály vett tudomást, de a gyulai vásárról, a gyulai vásárokról, a földbirtokosok, kereskedők, mesteremberek, munkások, a műveltség legalacsonyabb fokán álló havasi mócokig terjedőleg, mindenki más is. A vásárjogot a Harruckernek Gyulára telepedésekor kapta a város, amely a török hódoltság előtt bizonyára szintén vásárok színhelye volt. A török uralom alatt nem mertek sem jószágot, sem kereskedelmi és iparcikkeket Gyulára hozni, méltán tartván tőle, hogy a török elharácsolná. A török hódoltság után pedig tudvalevőleg elpusztult az egész Békés vármegye s Gyula városa is. Mindennek a következményei évtizedekig tartottak, amíg Harruckern a gyulai uradalmat donációba meg nem kapta. Ekkor kezdett a város lassanként benépesedni, s ekkor kapott új vásártartási jogot is. A törökök eltávozása után néhány évtizeden keresztül a nép emlékében megmaradt vásárokat a törökök után is épségben maradt Váriban tartották meg, amint arról az 1708. évi Lőtsei Kalendárium is tanúskodik, amely Gyuláról mit sem tud, hanem Várit nevezi meg vásár-, vagy amint akkor mondták, „sokadalmi" helyül. A tizennyolcadik, de különösen a tizenkilencedik században, amikor a mezőgazdálkodás és főleg a jószágtenyésztés lendületnek indult, Gyula az Alföld legnevezetesebb, legforgalmasabb vásárja lőn, és országos, sőt sok vonatkozásban közép-európai hírnévhez jutott. Négy vásárja volt - mint most is -, nevezetesen a Pál-napinak nevezett téli, az áldozócsütörtököt követő tavaszi Exaudi, a futónak is nevezett júliusi nyári és végül a Kisasszony napi őszi vásár, éspedig mindegyik más és más szempontból jellegzetes. A téli vásár a sertésfelhajtásról volt nevezetes, egyben páratlan az országban, sőt, mondhatni, egész Európában. Visszaemlékszem a hetvenes évekre, amikor híre sem volt még a sertésvésznek, amely a szőlőt kipusztító filoxéra mellett az ország legnagyobb közgazdasági csapása lőn. A Pál-napi vásáron 6070 ezer sertés felhajtása silánynak számított. A rendes felhajtás 100-120 ezer darabra terjedt. A Kisváros valamennyi házának udvara aklokkal volt tele. Voltak egy portán oly terjedelmű aklok, hogy tízezer darabot lehetett bennük elhelyezni. Az Alföld összes uradalmai, latifundiumai, középbirtokai a gyulai téli vásáron árusították sertéseiket. Sok közülük már decemberben, sőt november hó folyamán ideszállította sertésállományát, és itt etették az állatokat a vásárig. József főherceg kisjenői uradalma 6000-7000, Almásy Kálmán gróf uradalmai ugyanannyi, Tisza Kálmán gazdasága Gesztről 5-6000 darab, Lovassy 1 A gyulai vásárokról bővebben írt Dankó Imre: A gyulai vásárok. Gyula, 1963. 151 p.
