Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

A honvédtisztek gyulai fegyverletétele a források tükrében

gasztos, ecsetre méltó, nagyszerű jelenet volt ez! - Es ez így ismétlődött minden átkísért seregnél." Szépen tanúskodnak ezek a sorok a gyulaiak érzelmeiről a magyar honvédek iránt, valamint arról is, hogy az orosz tisztek egy része valóban szimpatizált a méltó ellenféllel, és nem sokra tartotta a segítségükre szoruló osztrákokat. Margitay szerint augusztus 20-án az egész aradi helyőrséget Sarkadra kísérték, ahol a Görgey-féle sereggel találkoztak. „Itt fosztatánk meg aztán még utolsó ereklyéinktől, fegyvereinktől, miket az erős ígéret daczára tőlünk is, az aradi tisztségtől mind szépen beszedtek, mely világos jeleként tűnt fel a velünk űzött kegyetlen játék fordulatának. (...) Sarkadról Kötegyánba hurczoltak mindnyájunkat. Én Kürti Gáborhoz szállásoltattam, hol újra igen rosszul lettem s rögtön le is feküdtem." Szállásadója szekéren próbálta kimenekíteni a beteg Margitayt, de belekerültek az Arad irányába haladó konvojba. Margitay megjegyzi, hogy Sarkad és Kötegyán között állott az osztrák tábor, ahol az oroszok őket és az egész magyar hadsereget [!] átadták. Rüdiger egyébként már augusztus 20-án arról értesítette Haynaut, hogy az aradi helyőrségből származó foglyok Kötegyán alatt táboroznak, vagyis ez az egység Sarkadon nem időzhetett sokat. Augusztus 21-én Haynau azt kérte Rüdigertől, hogy e foglyokat szállíttassa át Kötegyánról Gyulára, ahol Montenuovo vezérőrnagy őket is átveheti.

33 Margitay elbeszéléséből úgy tűnik, hogy erre már nem került sor, és az aradi helyőrség tagjainak fegyvereit sem Gyulán szedték el. Ezután térjünk vissza az események fő sodrához. Mint fentebb megállapítottuk, Anrep altábornagy augusztus 19-én Gyulára, gróf Wtnckheim József kastélyába tette át főhadiszállását. Mellette volt Rüdiger segédtisztje, aki rendkívül érdekes leírást ad a következő napokról: „'Vfenckheim gróf pompás kastélya versailles-i mintára épült. A birtokot terjedelmes parkok, mesterséges tavak, vízesések stb. díszítik. A birtok ura főként kiváló méntelepével foglalatoskodott s többször javasolta, hogy vegyek tőle lovat, de zsebem mindig üres volt. (...) Azzal kezdte, hogy meghívott magához annyi embert, amennyit csak a hatalmas termekben el tudott szállásolni, vagyis körülbelül kétszázat, és majdnem két hétig nála laktunk. Anrep főhadsegédnek, mint parancsnoknak, átengedte a saját dolgozószobáját, nekem pedig a grófné kabinetjét jelölték ki. Tábornokunk, hogy a ház úrnőjének kedvében járjon, őröket állíttatott fel, hogy a kastélytés a kertet minden rendbontástól megóvja. A gróf teljes ellátásunkról gondoskodott, s valóban úgy éltünk nála, mint egy angol lord kastélyában. A múltról megfeledkeztünk, és - bár aggódtunk a jövő miatt - különböző reményekkel igyekeztünk megnyugtatni magunkat. Esténként kellemes társalgás alakult ki, melyben mindenki részt vett. A grófné szerette a zenét, és koncertező zenészek rögtön akadtak. Néha még táncoltunk is, és itt tanultam meg a »csárdást«, ezt a gyönyörű magyar táncot, melyet a magyar hölgyek oly kecsesen járnak. Gyula az elíziumi mezőkre hasonlított, mindenki szórakozott, lakomázott, mulatott. De szívünkre ólomsúly nehezedett arra a gondolatra, hogy vajon meddig fog ez 317