Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
A honvédtisztek gyulai fegyverletétele a források tükrében
levelében, hogy Görgey hadseregének csapatai újabb rendeletig Sarkadon tartózkodnak. 23 A tisztek mellett tehát a legénységet is Sarkadra hozták, majd onnan - mint Ecsedy feljegyzéséből láthattuk - Gyulára, de a laza őrizetnek köszönhetően a honvédek mintegy felének már sikerült megszöknie. 24 A sarkadi napokról igen részletesen számol be Rüdiger segédtisztje. Emlékezéséből idézünk néhány szemelvényt: „Eközben a fogoly magyar hadsereget a Pest felé vezető úton Sarkadra irányították, ahol Anrep altábornagynak, a 2. lovas hadosztály parancsnokának a felügyelete alá került. De mivel neki nem volt se vezérkara, se segédtisztje és előreláthatólag sok írásbeli ügyet kellett elintéznie, Rüdiger gróf abban a megtiszteltetésben részesített, hogy e tábornok beleegyezésével, arra az időre, míg a foglyok az ő felügyelete alatt maradnak, engem osztott be hozzá. Jövendő sorsukat illetően egyébként teljes bizonytalanságban voltunk, és amennyire tudtuk, igyekeztünk őket biztatni; ezt abban a reményben tettük, hogy legalább az életük megmarad. (...) ...meg kell jegyeznem, hogy nem lehetett volna ezt az ügyet nemesebb, jószándékúbb és viselkedésében barátságosabb emberre, mint Anrep tábornokra bízni, ki a foglyok nehéz sorsát minden rendelkezésére álló eszközzel megkönnyítette. A fogoly tábornokok és tisztek becsületszóra szabadon járkálhattak és egyikük se szegte meg a szavát. Az alacsonyabb rendfokozatúakat a városka mellett felállított táborban helyezték el, melyet katonáink kordona vett körül. A tábornokok és tisztek, akiknek összlétszáma 2000 körül járt, kéréseikkel igen gyakran zaklatták parancsnokunkat, s láttuk, hogy ő milyen együttérzéssel és megértéssel igyekezett megnyugtatni és meggyőzni őket arról, hogy leghelyesebb, ha beletörődnek sorsunkba és türelemmel kivárják ügyükben a döntést, s hogy szökéssel pedig végképp nem érdemes próbálkozniuk, mert mindenfajta engedetlenség a büntetés szigorítását vonja maga után." Kitér az élelmiszer- és takarmányellátás megszervezésére, majd így folytatja: „Sarkadon, ahol négy napot töltöttünk [bizonyára aug. 15-től 18-ig], megismerkedtem a Görgey-féle sereg valamennyi parancsnokával és számos tisztjével." Név szerint említi Leiningent, Poeltenberget, Nagysándort, továbbá Kiss Ernőt. A polgári tisztségviselők közül Csányt és Szemere belügyminisztert, akinek sikerült külföldre szöknie. Ezután még Damjanichról ír részletesen, majd a sarkadi táborban uralkodó állapotokról: „Foglyainkhoz visszatérve azt láttam, hogy az a terület, ahol el voltak helyezve, fokozatosan temetővé alakult át. Az eltakarítatlanul ott maradt szemét, a kétnapos szakadatlan eső, a hideg éjszakákkal váltakozó forró nappalok és a sovány koszt a kolera nagymértékű elterjedésének okozóivá váltak, úgyhogy naponta közel harmincan haltak meg.Ebben az időszakban különösen a nők tűntek ki önfeláldozásukkal, s a szeretet, gyengédség és könyörület példái mellett nem egyszer voltam tanúja annak, hogy a feleség zokogva és kétségbeesetten zárta le éppen meghalt férje szemét. Az a veszély fenyegetett, hogy ez a szerencsétlen helyzet lázadásra ad alkalmat, ezért a tábornagy [Paszkevics], ahogy Anrep főhadsegéd jelentését megkapta, rögtön 314
