Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

vitába kezd arról, hogy a zsidók avagy a keresztények jutnak-e kárhozatra. Végül abban egyeznek meg, hogy azé legyen a győzelem, aki több szentet tud előszámlálni. A keresztény az Újszövetségből, a zsidó az Ószövetségből sorolhatja a szenteket. Aki egyet megnevez, az a másik szakállából kitéphet egy szálat, a vita végén majd összeszámlálják a szálakat. Egy darabig folyik a kölcsönös szakálltépkedés, míg végül a keresztény megelégeli a dolgot és kivágja az adut: Orsolya és a Tízenegyezer Szűz. Nekiugrik a rabbinak és akkorát ránt a szakállán, hogy az egész a kezében marad. A zsidó iszonyúan ordít, jajgat, ugrál, a keresztény nevet rajta és gúnyolja, a szakállt a lábához veti. A Hanswurst fölkapja, fölteszi a saját állára, tréfákat űz, grimaszokat vág, bakugrásokat tesz. Végül megszólal a zene, egy csapat török ruhákba bújtatott törpe (gyermekek) táncot ad elő. Az előadás ezzel véget ér, a kárpit legördül. Ennyiből is látható, hogy Antonius atya igencsak világi, az egyszerű, szókimondó (sőt obszcén és trágár) népi humor eszközeivel élő komédiával szórakoztatta főúri pártfogóit. A darabon elsősorban bizonyos dramatikus népi játékok, ill. vásári komédiák, népies bohózatok hatása érződik. (Ugyanakkor mindkettő hatással volt az iskoladrámákba illesztett intermediumokra, amilyeneket szintén láthatott Hueber.) A darab voltaképpen esküvő-paródia, amely alakjaival és az általuk mondott jellegzetes szövegekkel együtt a farsangkor, lakodalomkor, de egyéb alkalmakkor is gyakorolt, esküvőt parodizáló népi játékokkal

215 hozható kapcsolatba. (Ez a kapcsolat lehet közvetlen, de elképzelhető pl. vándorkomédiások előadásainak áttételével is.) Az obszcén, trágár beszéd szintén az említett népi játékok tartozéka.

216 A csábítóként fellépő francia gavallér, akinek figurája a XVIII. század elején tűnt föl a német színpadokon,

217 talán azt jelzi, hogy Antonius atya „színházi élményből" is meríthetett műve írásakor. A színpadra lépő orvosdoktor és a zsidó rabbi szakmai vetélkedése hitvita-paródiába torkollik, amelyben persze a zsidó marad alul, a közönség az ő kárán nevet. (Az orvos és a zsidó figurája szintén szerepel a farsangi felvonulások és játékok, ill. a lakodalmi játékok alakjai között,

218 de ugyanígy a commedia dell' arte jellegű színjátszásban is.) A bohóc felléptével és bergamaszka tánccal végződik a darab, amelyben szerzője minél több komikus színpadi figurát (ill. olyan társadalmi típusokat, akiken korában lehetett és szabad volt nevetni) igyekezett fölvonultatni. Antonius atya másik darabja „Az elveszített és újra megtalált kincs, avagy Sylvius, az elcserélt herceg" 1757. július 10-én került bemutatásra.

219 A Gyulára érkezés után ismét a bárónétól kapott megbízást egy mulattató színdarab írására. Előbb azonban mégis egy asztaldíszt kellett elkészítenie - mint kiderült - Jozefa esküvőjére. Színdarabját már csak az esküvő után, de még az ünnepi eseménynek sorában mutatták be. A kosztümöket Budáról hozatták. A színpadot Hueber irányításával a gyulai ácsok, asztalosok, festők, szabók és varrónők készítették. A színpadkép erdőt és palotát ábrázolt. Az előadás céljára épületet („Comedihaus"-t) ácsoltak, amelyet az előadás alkalmával 30 viaszgyertyával 236