Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

Nagykárolyban „minden megvolt, ami ízletes a szájnak, a szemet gyönyörködteti, kedves a fülnek, az orrnak joillatú, a lábakat frissíti, és amit a szív kíván".

77 Megragadja a „különös vidék" szépsége, amelyben szintén a földi Paradicsomot véli fölfedezni.

78 Arra vágyik, hogy eljuthasson a falvakba és erdőkbe és ott örvendhessen. Festményhez hasonlónak látja a tájat, szeretné a távolról ily gyönyörködtető tájat bejárni, közvetlenül is élvezni.

79 Saját magára is érvényes az, amit az egyik példája indító tételeként megállapít: „Az ember többnyire ritka és különös dolgokra vágyik, és sosem telhet be, míg szeme nem lát, füle nem hall, szája nem ízlel valamit, ami vagy ritkán látható, vagy nem a maga megszokott idejében látható és élvezhető."

80 Nagykárolyban nem múlt el nap, hogy ne láttak volna más és más ritkaságokat.

81 Mohón csodálja a művészetek és a mesterségek nagyszerű alkotásait. Leírja, hogy megnézhette Jozefa kelengyéjét, a szemkápráztató, aranyos, ezüstös ruhákat, az arany asztalneműt és az ékszereket, egyszóval minden pompát és gyönyörűséget, amely őt is boldoggá tette, hogy nem is lehetett volna a földön boldogabb.

82 Füleinek a zene és éneklés kínált élvezetet. Gyulán Jozefa és Terézia kisasszony (Jozefa ének- és zenetanárnője) oly tökéletesen muzsikált és énekelt, hogy Hueber az ég angyalait vélte hallani.

83 Nagykárolyban pedig a kellemes zene az étkezésről is elterelte figyelmét.

84 Az egész kastélyban mindenütt zene szólt, mindenütt táncoltak, „még a papok is táncoltak a kórusban zsoltároskönyvükkel, amint Isten fütyölt nekik, egyszóval ott a menny tele volt hegedűkkel".

85 Máriaradna idilli képét madarak és szerzetesek Istent dicsőítő énekével idézi föl, amikor visszaemlékezik az ott töltött időkre: „Éjjel a trillázó fülemüle az éneklő szerzetesek karnagya, nappal rigók, tengelicek és csízek éneklik a tuttit az orgonával, és éjjel-nappal hangzik az erdőben az emberek és állatok Máriaéneke, úgyannyira, hogy az ember azt véli, inkább az égben, mintsem a földön van." A kolostor szerzetesei a madarak, nyulak és őzek társaságában élnek, amelyek egészen a kolostorig merészkednek, s így a szerzetesek szobáik ablakából puffanthatják le vagy foghatják el őket.

86 A mennyei harmónia és béke világának megjelenítésébe ezzel - úgy tűnik - egy kissé disszonáns hang keveredik. Az arisztokrata élet mint a bőség és a pazarló fogyasztás világa, ízek és illatok sokaságát jelentette. Hueber ír a pompás nagykárolyi lakomákról, ahol cserben hagyta tudása, hiszen sokszor a nevét sem tudta annak, amit evett.

87 A tejeskávé volt a gyengéje, még emlékirata utolsó részében is megemlíti, hogy a báróné Gyulán a „német szigetre" is utána vitette, hogy a reggeli mise végeztével elfogyaszthassa.

88 A csokoládéról így ír: „És bár a drága Úr itala, melynek csokoládé a neve, a franciskánusok fogát ritkán vagy sohasem színezte, és sokan közülük nem tudnak többet róla, mint amennyit a vakok a színekről, nekem, méltatlan káplánjuknak röviddel érkezésem után feltálalták erőim megújítására. Azt hiszem, még ma is érzem a kellemes illatot, az ital édességét."A Bécs melletti díszkertben láthatta „a már rég óhajtott ananászt is", sőt: „Az a meg206