Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Egy XVIII. századi arisztokrata családmulattatója. Antonius atya históriái

tiszteltetés ért, hogy az étkezés alkalmával megkóstolhattam ezt a gyümölcsöt, amelyben minden olyan íz megvan, amit csak el tudunk képzelni. Én tejbekására gondoltam, és valóban éreztem ízét a számban."

89 Kérdéses, hogy a bemutatott részletek, a főúri élettel kapcsolatos jelenségek és az érzéki örömök leírásai, milyen értelmezést engednek meg. Leszűrhetnénk például azt a következtetést, hogy a XVIII. század embere nálunk érzékenyebben reagált mindarra, amit ritkán láthatott, élvezhetett, miközben jóval tompábbak lehettek érzékei számos olyan mindennapi látvánnyal, jelenséggel szemben, amely számunkra szinte elviselhetetlen, kellemetlen, visszataszító lenne. Megállapíthatnánk talán, hogy az érzékek közül a látásé az első hely, legalábbis Antonius atya esetében, aki „vizuális típus" volt, hiszen időnként valóban a festő szemével tekintett szét maga körül, bár a többi érzék sem szorul háttérbe, sőt úgy látszik, hogy valójában az érzékek teljessége működik, egyszerre, „egymásra halmozódva" fogadják be az élményt.

90 Csakhogy nem is közvetlenül a külvilág érzékelésével van dolgunk, hanem külső és belső világ egyfajta (strukturáló és strukturált) verbális megjelenítésével, amely bizonyos sémákba illeszt, műfaji és stílusbeli szabályokat követ, a rendelkezésre álló nyelvi kifejező eszközök készletéből merít. Például a stílus jellemzője lehet az érzelmek, az átélés képszerű fölidézése, tradicionális eljárás az élvezetek érzékszervek szerinti számbavétele (amire jó példát találunk az idézetek közt, de az sem lehet véletlen, hogy a legkönnyebben az érzékszervek szerint haladva gyűjthettük ki és rendezhettük el idézeteinket), végül Hueber gyakran túlzó hasonlatait sem vélhetjük eredetinek. Két dolgot mégis megállapíthatunk. Elég jól körülhatárolható és szignifikáns Hueber számos megfogalmazásában megnyilvánuló sajátos attitűdje az arisztokrata élettel, illetve általában a (rendházon, a szerzetesi élet körén kívüli) világgal és annak kívánt, alkalmanként élvezett örömeivel szemben. Másrészt azt tapasztaljuk, hogy az e jellegzetes viszonyulást reprezentáló kijelentések, részletek sokszor nyilvánvaló érzelmi töltést hordoznak, illetve erős szenzibilitásról tanúskodnak. Vágyainak, érzelmeinek őszintesége kölcsönöz hitelt „szóvirágos" retorikájának, a személyes átélés intenzitása mozgatja, telíti élettel a kifejezést. Ezzel szemben, ahol elsősorban a reprezentatív megörökítései fáradozik, inkább szembetűnő az ellentmondás az ábrázolt valóság és a kifejezésmód között. Amikor alkalma nyílott rá, érzékenyen fogadott be minden szépet, kellemest, amiben pártfogó híján, egyszerű szerzetesként nem lehetett volna része. Csak együtt, egységes egészként értelmezhető érzelem- és gondolatvilága, valamint szenzibilitása egyazon irányultságot jelez. Az arisztokrata életmódhoz, illetve a világi élethez csupa pozitívumot kapcsol, értékrendje csúcsára alkalmanként élvezett örömeik kerültek. Természetesen az idézett szövegek egy részénél szerepet játszik az is, hogy háláját rója le jósorsa ecsetelésével, és az, hogy dicsőíteni akarja pártfogóit (erények példáinak, olykor „angyalinak" mutatva őket), igényeiknek próbál eleget tenni idomulva értékrendjükhöz és ízlésükhöz, 207