Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)
Bél Mátyás és Békés vármegye felfedezése
ban szép és gondosan kidolgozott fejezetbe tagolva ismerteti a folyók közt elterülő vidéket. Ugyanabban a kéziratkötetben olvasható azonban egy egyháztörténeti vitairata is, amelyen az 1747-es évszám áll. Ez nemcsak a reformáció történetének eseményeit vázolja a Maros-Körös közi vidéken, hanem ennek kapcsán a XVIII. században itt létrejött öt evangélikus egyházat (Csaba, Szarvas, Berény, Orosháza, Komlós) is ismerteti, sőt a vidék említett leírását szintén belefoglalta a vitairatba. A következő évből, 1748-ból ismeretes azonban még egy kézirat, amelyet Székács József szuperintendens másolt le ifjúkorában. 27 Ez már szerves egységbe fogja össze a három lényegében külön témát: a vidék leírását követi az evangélikus egyházak (számuk az 1748-ban megtelepült Arad megyei Mokrával hatra bővült) ismertetése, végül a függelékként kapcsolt egyháztörténeti áttekintés (a vitairat rövidített, leegyszerűsített változata) szélesebb összefüggésbe ágyazza az első két részt. A három önmagában is megálló részt Markovicz tehát tudatosan egy összefoglaló munkává dolgozta egybe, amely így érezhetően konfesszionális jellegűvé vált, és emiatt elsősorban a vidék evangélikus vallású lakosaihoz szólhatott, számukra adott képet múltról és jelenről. 28 Markovicz múltértelmezése pedig erősen összefüggött a jelen vágyaival. Azt kívánta bizonyítani, hogy a XVI. században már egyszer elterjedt és hosszú ideig (szerinte egészen 1567-ig) uralkodott e vidéken a lutheri reformáció a zwingliánus „pártütés" előtt. A jelenben fordított folyamatot és ismét az ágostai hitvallás győzelmét lehet remélni, hiszen a református többségű vidéken újra virágzanak és tért hódítanak az evangélikus egyházak. Bár az evangélikus egyházak ismertetése - főként a szarvasié - szintén sok és hasznos adatot tartalmaz a helytörténet számára, az önállóan is kiadásra szánt tájismertetés képvisel igazi színvonalat és számít úttörőnek a vidékről szóló munkák sorában. Markovicz szemléletére, módszerére rögtön az első sorok rávilágítanak: a személyes tapasztalat és kutatás elsőségét, becsületét hangsúlyozza. Azt kívánja előadni, amit 14 éven át látott, hallott és tapasztalt a MarosKörös közén, méghozzá könnyedén, mintegy beszélgetve, kerülve a tudálékos értekezést. Nem csapja be az olvasót, a leírás valóban élvezetes és konkrétumok sokaságát tárja elé a személyes élmény hitelével. A szerző mégsem rejtheti el tudós műveltségét. Nemcsak ismert antik szerzőktől idéz, speciális olvasottságára is fény derül. Láthatólag szenvedélyesen érdeklődött az időben vagy térben távoli világok iránt. Ókori földrajzi, természetrajzi munkák mellett számos XVIXVIII. századi útleírást forgatott. így azután nem csoda, hogy alföldi vidéke földbe mélyített kunyhóihoz hasonló furcsa emberi lakhelyek jó néhány példáját ismeri. Az antik auktorok által emlegetett trogloditákon kívül két XVII. századi német utazó szerémségi, illetve itáliai és máltai úti élményeit idézi fel összehasonlításul. (Kiderül például, hagy az alföldi szokáshoz hasonlóan Máltán szintén marhatrágyát használtak tüzelésre.) Egy másik útleírás nyomán az Alföldön fújó, port kavaró szélhez is tud hasonlót: Afrikában Kairó és Rosette környékén szüntelenül játszik a szél a homokkal. Szarvas török kori emlékei kapcsán pedig 154
