Dusnoki-Draskovich József: Nyitott múlt. Tanulmányok, történetek Gyuláról, Békés vármegyéről és a fordított világról – Gyulai füzetek 12. (Gyula, 2000)

Albrecht Dürer származásáról Haan Lajos könyvének ürügyén

kai feljebb, apósa szintjére, a tiszteletreméltó polgárok sorába lépett, 1509-től pedig mint Genannter már a nagyobb tanács tagjaként szerepelt a tanácstagok jegyzékén. Ehhez a társadalmi megbecsüléshez azonban nagyban hozzájárult személyes művészi hírneve is. A festő kezdettől fogva, vagyis 1498-tól látogathatta az Urak ivóját, tehát már akkor sem tekintették közönséges kézművesnek.

53 Mindebből világosan leszűrhető, hogy számára még sokkal fontosabb volt az igazodás a felső réteghez, a címer és pecsét használata, a származás és a családi események rögzítése a Családi krónikában, valamint nem utolsósorban a Geschlecht megjelölés, amelynek Nürnbergben különösen jó csengése volt. A felső rétegekhez tartozó Dürernek tehát semmi oka nem volt arra, hogy ne írja le egyértelműen, ha magyarországi nemesi nemzetségből származott volna. (A krónikában említést tehetett volna a nemesi ősökről és birtokról, a címerről stb.) Ezzel szemben röviden csupán azt rögzítette, hogy édesapja nemzetsége ökrökből és lovakból élt. A nemzetség első megnevezett tagja Anthoni, aki azonban gyermekként már az ötvösmesterséget tanulta ki. Az ő fiai megint csak tisztes mesteremberek, egyikükből pedig plébános lett. Dürer nézőpontjából a kezdet, az édesapja és a saját sorsát meghatározó esemény az volt, hogy a nagyapja, Anthoni ötvösnek ment. Azt domborítja ki, hogy nemzetsége mesteremberekből állt, s ezzel mintegy a nürnbergi középrétegekhez hasonló szintet képviselt. A Családi krónikából természetesen nem derül ki a legdöntőbb különbség, az a tény, hogy a magyarországi falvakban vagy mezővárosokban élő kézművesek jogilag jobbágyok maradtak. Ebből az állapotból a magyarországi rokonok közül egyedül a papi pályára lépett Johannesnak sikerült kiemelkednie. Nehezen elképzelhető, hogy az idősebb Dürer följegyzéseiben csak édesapjáról és testvéreiről (valamint egy unokaöccsről) emlékezett meg. A szóbeli kultúra túlsúlyának időszakában az emberek emlékezete meglepően jó volt, akár felmenőik öt-hét nemzedékét is számon tarthatták. Igaz, hogy az idősebb Dürer fiatalon külföldre ment, de emlékezetében bizonnyal meg tudta őrizni legalább nagyapja, valamint apja testvéreinek, unokatestvéreinek nevét. A festő azonban elsősorban szeretett édesapjáról kívánt írni, a szélesebb magyarországi rokonsághoz nem kötötték semmiféle szálak. Feltételezhetően elhagyta édesapja feljegyzéseiből a számára érdektelen rokonokat, azokat, akiket tisztes kézművesmesterség vagy értelmiségi pálya nem tett följegyzésre érdemessé. A Családi krónika első mondatán a tömörítés érezhető, ennek gondolati folyamatára utalhat az a megfogalmazás, hogy az idősebb Dürer a nemzetségéből született, és a félmondat, hogy nemzetsége ökrökből és lovakból élt. A szöveg utóbbi részletéből kiderül, hogy az idősebb Dürer ősei eredendően nem kézművesek voltak. Másrészt feltűnik, hogy nemcsak nemesi birtokról, hanem egyáltalán földről és földművelésről, szántás-vetésről - amelyről a szakirodalomban itt-ott olvashatunk - egy szó sem esik. Mathis Zündt metszetén jól látható, hogy az Ajtós körüli, a Fehér- és a Fekete-Körös között fekvő terület mocsaras, vizenyős, ezért nagyobbrészt földművelésre alkalmatlan volt. Az újabb Dürer-irodalom tehát 105