Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)
Dokumentumok 1873–1933
a társadalmi előítéleteken felülemelkedve, mint a demokratismus nemes híve, a népnek igazi barátja és jóltevője volt. Háromszor nősült életében, s mindhárom neje a polgári osztályhoz tartozott, mert ezek választásában nem a magas születést, fényes nevet és nagy vagyont kereste, hanem egyedül szívének vonzalmára hallgatott és igazi szeretetből nősült. Első neje: Klempay Regina özvegy Törökné, második: Feicht Anna s a harmadik: Schercz Krisztina volt. Ó-kígyósi földszintes grófi háza - melyet ő kedélyesen csak „tanyá"-nak, s benne magát „tanyás"-nak szokta mondani - nem emelkedett ki magasan a környék felett, de az egyszerű fedél alatt édes otthona volt az a boldog elégültség, életkedv és derült kedélynek, szentélye a barátságnak, s nyílt tanyája a magyar vendégszeretetnek. Sok fényes ünnepélyt, sok boldog napot látott ez az egyszerű kis grófi lak; az arisztokratia, a nemesség, a papság, a polgárság, s a közelben állomásozott katonatiszti kar igen gyakran megfordultak itt; egy ízben egy egész uhlánus ezred tartá Kígyóson nagy hadgyakorlatát, s a gróf az egész ezredet megvendégelte; a megyei választások, főispáni installátiók és nagygyűlések után egész testületileg vonult ki a megyei tisztikar és nemesség Ó-Kígyósra, víg kedéllyel fűszerezett, ízletes magyar lakomákra, - de a gróf azért ilyenkor is mindig hű maradt étel-italban az ő egyszerű szokásához, s a legnagyobb vendégségek alkalmával éppen úgy mint közönségesen minden nap, ott ült a grófi asztalnál egész környezete, az utolsó írnokig, sőt kedvelt ügyes kőműves mestere: a becsületes jó öreg Czigler Antal is, s a gróf maga mindig legutoljára vett az ételekből, annyira megbecsülte vendégeit; és midőn egy ízben kérdem tőle: miért teszi magát a legutolsóvá? „azért - válaszolá - mert ha én szedek utoljára az ételekből, akkor tudom, lesznek annyi figyelemmel a konyhán, hogy minden vendég jól el legyen látva." A vendégszeretetet különben a legnagyobb mértékben gyakorolta, házánál rangkülönbség nélkül - szívesen látott mindig minden becsületes embert, s asztalánál mindig volt hat-nyolc vendégre terítve, akinek jövetelére előre nem számíthatott. Vasárnaponként cigány zenekar játszott az ebéd ideje alatt, s ebéd után - ha az idő engedte - a befásított udvartérre gyűltek jobbágyai, a mindkét nemű fiatalság fesztelen jókedvvel járta a tüzes csárdásokat, s a jó gróf kedvtelve nézte vendégeivel a nép mulatságát. Lakószobája a legegyszerűbben volt berendezve, természetes színű tölgyfa asztal, szék és egyszerű pamlag képezték minden bútorait, s ez utóbbi egyszersmind fekhelyéül is szolgált. Pénzt sohasem tartott magánál, s ha valakinek valamire pénzt kellett adni: az összeget felírta egy darab papírra, s ezt inasával a tiszttartóhoz küldé, aki aztán az így utalványozott összeget kifizette. Ami aranyja és értékpapírja volt, a másik szobában egy asztal fiókjába szokta zárni, de a szoba ajtaja, ablaka nyitva állt, s midőn én gyakran figyelmeztetem, hogy jó lenne óvatosabbnak lenni, azt felelte rá: „nem kell félni! mert ahol nincs minden erősen elzárva, ott nem is gyanít senki semmi elvihetőt." S ezen elméletének nem is vallotta kárát, mert soha meg nem lopták. Pedig abban az időben még jó világuk volt a „szegény legények"-nek, s a híres pusztai betyárok:
