Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)
Dokumentumok 1873–1933
ban dolgoztathatna,. - másrészt a katonaság műszaki osztálya saját munkájával fedezné a ráfordított kiadásokat. Tudom, hogy nem éppen könnyű ennek megvalósítása, de arról is meg vagyok győződve, hogy ha a kormány komoly, jó akarattal és kellő eréllyel kísérletet, illetve kezdeményező lépést tenne, annak bizonyára kívánt eredménye lenne később. Mert én sem hiszem, hogy az eszme rögtön kivihető legyen, de jó akarattal sokat tehet e téren is a t. kormány. (Úgy van.) Gr. Zichy képviselőtársam bőven és igen helyesen szólt az iparügyekről, legyen szabad nekem is, mint tiszteletbeli csizmadiának, (Élénk derültség) némelyekkel ahhoz hozzájárulnom. (Halljuk!) Bár lelkemből örülök azon lendületnek és haladásnak, mely e téren újabb időben észlelhető, úgy az iparos szakoktatás, háziipar s az •ipartanműhelyek szaporítása, valarnint társadalmi téren az ipar felkarolására irányuló mozgalmak tekintetéből - a budapesti közép és ipartanodáknak az 1880/81. tanévben 52 növendéke, s a kassai gépészeti tanodának ugyanezen tanévben 45 rendes és 17 magán tanulója volt; a házi iparoktatás 1879/80-ban a fővároson kívül 44 megyében volt életbe léptetve; háziipart és iparosoktatást terjesztő egylet van 12, a tanműhelyek száma 27 és egy árucsarnok, a növendékek összes száma 975; mindazáltal be kell vallanunk, hogy mindez csak az első lépés a haladásban, s hogy különösen a gyáripar terén nagyon hátra vagyunk, mert a legkitűnőbb, nagymennyiségű nyers terményeinket (pl. gyapjú, bőr) sem bírjuk kellőleg értékesíteni: a külföldi iparosok ezeket itt olcsó áron megveszik, hogy mint iparcikket ismét behozva tetszés szerint megszabott drága áron eladják, s így mi a termelő munkán kívül, kétszeres nagy veszteséget szenvedünk. (Úgy van!) Az ipartörvény mielőbbi revisióját elkerülhetetlen szükségesnek tartom, s f őelvül kimondandónak vélném, hogy senki ne nyerjen iparjogosítványt, aki az illető ipar űzésében való kellő képzettségét nem képes igazolni, valamint a tanoncok közül ne szabadulhasson föl, aki tanonckodásának egész ideje alatt az ismétlő iskolát nem látogatja s ha saját mestere szolgálna ennek akadályul, az a legszigorúbb pénzbírsággal sújtassék. (Helyeslések.) Az ipartársulatok mai szervezete hibás, miután a társulatban való részvétel nem kötelező - s így az ipartársulatok működése meg van bénítva; miért is az ipartársulatokba való kötelező belépést törvény által kimondandónak tartom. Kereskedelmi ügyünk is fölötte gyönge lábon áll, s ennek fejlődésére legelső sorban közép kereskedelmi tanintézeteink szaporítását, és ismét a két egyetem közreműködésével felső kereskedelmi tanintézeteink szaporítását, és ismét a két egyetem közreműködésével felső kereskedelmi tanfolyam létesítését látnám szükségesnek. (Élénk helyeslés.) Általában véve sajnos jelenségnek tartom, hogy míg az úgynevezett tudományos pályákat, minő a jogi, orvosi, tanári, mérnöki stb. szinte elözönli a hazai fiatalság, úgy, hogy ma már annyira túltömve van minden pálya, hogy a pályavégzettek alig képesek állást nyerni és megélni, addig a gazdasági, ipar és kereskedelmi pályák sokkal inkább biztosítják a valódi jólétet és megelégedést; de különben is, ha azt akarjuk, hogy az ipar és különösen a kereskedelem magyar legyen, akkor hasson oda a kormány, a társadalom és minden honpolgár a saját körében, hogy ne vonuljon háttérbe a magyar elem s ne kerülje csaknem szándékosan (Élénk helyeslés), mert ez esetben könnyen megmagyarázható, ha a szellem és nyelv is olyan, mint akik tényleg uralják a helyzetet. (Ugy van!)