Jároli József - Czeglédi Imre: Göndöcs Benedek munkássága. Válogatott dokumentumok - Gyulai füzetek 10. (Gyula, 1998)
Dokumentumok 1873–1933
ország összes lakóinak életét megédesíteni. (Helyeslés.) Az okszerű méhtenyésztés ügye csakis úgy nyerhet nagyobb lendületet, ha a kormány által több kedvezményben és segélyben fog részesíttetni, azért már a jövő évi költségvetésben e címen nagyobb összeget kérnék előirányozni, hogy az okszerű méhtenyésztés az ország minden vidékén mielőbb általánosan elterjedhessen. (Helyeslés.) A selyemtenyésztésre vonatkozólag megjegyezni kívánom, hogy - habár az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazott: Bezerédy Pál úr, sok jóakarattal működik e téren; azonban a selyemtenyésztési ügy mai állását tekintve kénytelen vagyok azon meggyőződésemnek kifejezést adni, hogy a selyemtenyésztés országos elterjedésének legnagyobb akadálya a gubóbeváltás jelenleg hiányos rendszerében van. Selyemtenyésztő lenne az országban elég - termelnek is a selyemtenyésztésre alkalmas vidékeken -, azonban a termelők fáradozásának kevés az eredménye, az anyagi haszna, mert a termelt selyemgubó eladási árának nagy részét felemészti a csomagolási és a szekszárdi gubóbeváltási intézetbe való szállítási költség. Hogy tehát a selyemtenyésztés csakugyan nagyobb lendületet nyerjen, erre nézve első és legszükségesebb intézkedés lenne: a gubóbeváltást egyszerűsíteni (Helyeslés), még pedig olyfomán, hogy a miniszteri meghatalmazott úr bízná meg a megyei gazdasági egyleteket a gubóbeváltás eszközlésével, vagy néhány szakképzett utazó gubóbeváltó ügynököt kellene alkalmazni, akik mindenütt megjelennének a helyszínén, és beváltanák a termelőktől a selyemgubókat, ott, ahol nagyobb mennyiségben termelnek; ennek meglenne az a haszna, hogy a termelőknek magmaradna a csomagolás és szállítás költsége is, és így a selyemtermelésből nyerhető nagyobb haszon bizonyára ösztönzésül szolgálna a nagyobb mérvű termelésre is. (Úgy van!) - Az ily gubóbeváltó ügynökök a helyszínén egyúttal a petekiosztást is elvégezhetnék s a termelőknek útmutatást és tanácsot adhatnának arra nézve is, hogy melyek a további tenyésztésre a legjobb és legértékesebb gubók. Különben is az fölötte nagy hiánya hazai selyemtenyésztésünknek, hogy nincsenek filandiáink - gömbölyítő intézeteink - és így a beváltott gubók nem itthon, az országban gombolyíttatnak le, hanem eladatnak Görzbe, vagy Milánóba, ami ismét sok csomagolás és szállítási költséget igényel, holott igen könnyen és célszerűen lehetne berendezni selyemgombolyítónak a fegyházakban, dolgozó- és javítóintézetekben, hol a már Görzben államköltségen kiképzett szakértő egyének betaníthatnák a legombolyítást (Helyeslés) - s ezen intézkedés sokba sem kerülne, és állandó is lenne, minthogy - sajnos ugyan, de el lehet mondanunk, hogy az említett intézeteknek mindig lesznek egymást felváltó lakói (Derültség), s így egyik a másiktól eltanulhatná a selyemgombolyítást, éppúgy, mint a fegyházakban most különféle ipar űzetik; - a legombolyított selymet pedig már sokkal könnyebben és jobban lehetne értékesíteni. (Úgy van!) Gyümölcs- és fatenyésztés címén a költségvetésben mindössze 2726 frt van előirányozva, - ezen összeget azonban én - a különben is elhanyagolt, de felette hálás gyümölcs- és fa tenyésztési célokra - nagyon kevésnek tartom, míg lóversenyek államdíjául 28 ezer frt van a költségvetésben felvéve, s ezen összeget pedig e célra nagyon is soknak tartom; s szabad legyen egész őszintén csak annyit megjegyeznem, hogy részemről jobban szeretném, ha ezen összegek a két tételnél megfordítva