Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

egyház" minősítést kapott. A megürült állásra tízen jelentették be érdeklődésüket, de a minősítés szabta feltételek miatt csak öten pályázhattak. Egyikük hamarosan visszalépett, mert megtudta, hogy „a b. gyulai egyház szóvivői, olyan pappal, aki nem független párti, szóba sem bocsátkoznak". Szabó János esperes - szóbeszéd szerint - ugyanezért meg sem kísérelte a jelöltetést. Ő volt az, aki pár évvel korábban, amikor a trónörökös felesége vajúdott, könnyű szüléséért körlevélben imádkozásra szólította föl a gyülekezeteket. A gyulai presbitérium, melynek gazdatagjai jórészt a 48-as függetlenségi párt lelkes hívei voltak, a legnagyobb tisztelettel hárította el a kérést, mondván, ők minden rászorulóért egyaránt imádkoznak.

20 Mellékesen jegyezzük meg, hogy 1881-1887 között Gyula országgyűlési képviselője Göndöcs Benedek római katolikus apátplébános jeles közéleti férfiú volt pártonkívüliként. A 279 szavazattal győztes Dombi Lajos nagyváradi lelkész mellett Kutas Bálint-Papp Mihály káplánja, majd időközi lelkész-, a kántorral és az egyik tanítóval összefogva korteskedett. Szavazatokat nyert még Rácz Károly szapáryfalvi (Krassó-Szörény m.), barátja, Szalay József nagybecskereki lelkész és Futó Zoltán temesvári segédlelkész, aki majd 1913-ban Dombi Lajost fogja fölváltani az egyházmegye esperesi székében. Rácz és Szalay a múlt századvég magyarországi református megújulásának első jeles képviselői közé tartoztak. Rácz, akinek egyháztörténeti munkáit előző fejezeteinkben sokat idéztük, ekkortájt már főleg eszméit országszerte hirdető lapja, a Szabad Egyház szerkesztésére fordította erejét, gyulai pártját személyes híve és lapjának olvasója, Homolya István okleveles lelkész, polgári iskolai tanár szervezte, elsősorban értelmiségi és iparos szavazókat nyerve meg neki.

21 A választás krónikájához tartozik annak szigorúan titkos volta. „Szavazófülkének" a templom portikusát rendezték be, s külön föleskettek két presbitert, akik az olvasni nem tudó szavazóknak pártoskodás nélkül kötelesek voltak segíteni. Dombi azonban csak másfél esztendő múlva, 1889 tavaszán foglalhatta el új szolgálati helyét, mert a presbitérium megkettőzte a kegyeleti évet. Általános egyháztörténeti érdekességű mozzanat, hogy az időközi lelkész Dombi közelgő beiktatása előtt levélben kért tanácsot esperesétől, vajon jó lenne-e az új lelkész beköszöntője alkalmából ünnepélyt rendezni, „tekintve gyülekezetünknek exponált helyzetét, illetve a helyi körülményeket". Nem volt biztos a dolgában, „mert hiszen még most nem lehetünk vele tisztába s én sem tudok felvilágosítást adni, vájjon egyházunkban, illetve megyénkben szokás-e ez, avagy általában helyes és szükséges-e, mert megvallom, még ilyenféle beigtatási ünnepélyről csak olvastam, de nem sokat tudok." „Vajon helyes és célszerű 20 Jkv. IV. 460. 21 Jkv. IV. 548-554., 558-562.; TtREL I. 29- i 58. d.