Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

lenne-e ez az ünnepély vagy több ok szól a mellett, hogy mellőzzük azt s keressük ebben is a puritán egyszerűséget?" Korábban a lelkész és tanító szolgálatának kezdetekor csupán „elfogadási ebéd vagy vacsora" volt szokás­ban különösebb ceremónia nélkül. Papp Mihály megválasztásakor a presbité­rium ezt is el akarta hagyni. Időközben azonban a tiszántúli egyházmegyék az 1880-as évek elején többször is javasolták a beiktatások ünnepélyessé tételét. Dombi érkezésekor a puritán hagyományt már legyőzte a vármegyei lakomák és a katolikus pompa utánzása. Az esperest egy kissé győzködni kellett, de végül a presbitérium az ünnepély mellett döntött. Megjelentek a szomszédos református egyházközségek lelkészei, a helybeli felekezetek képviselői, há­romszor lépett föl az énekkar és „bankettet" rendeztek a Komló Szállóban. 22 Három év múlva újabb szokás születésének lehettek tanúi a gyulaiak. Kiss Áron debreceni református püspök 1892-ben a szomszédos Gyulaváriba igyekezett új templomot fölszentelni. Útja a gyulai vasútállomástól a városon keresztül vezetett a községbe. Díszes fogadtatást és búcsúztatást rendeztek itt is a püspök tiszteletére, melyen részt vett a polgármester, a fényt lovas bandérium, koszorúslányok emelték, meghúzták a harangokat. Kiss Áron, akinek személyében először járt Gyulán református püspök, betért a gyulai templomba, és rövid imát mondott abból az alkalomból, hogy az száz évvel ezelőtt épült. íme Dombi indoklása esperese számára: „Mindezt azért óhajtjuk kiterjesztett parádéval, hogy mikor Schlauch püspök itt járt (nagyváradi rk. megyéspüspök, bíboros K. L.), nagy ünnepélyességgel fogadtatott s így hasonló tiszteletadásban részesüljön a mi Püspökünk is." 23 A következő püspökvendégre több, mint negyed századot kellett várniuk a gyulai híveknek. 1918. április 21-én került sor Baltazár Dezső generális vizitációjára, mely egyúttal az első hivatalos püspöki látogatás volt. A háborús körülmények ellenére ünnepélyes külsőségek közepette zajlott le mind a fogadtatás, mind maga a látogatás. 24 A kor liberális lelkészeszményének Papp Mihály és Dombi Lajos egyaránt példaszerűen megfelelt, habár alaptermészetük különbözött egymástól. A presbiteri jegyzőkönyvek tanúsítják, milyen nagy figyelmet fordítottak az egyházközség anyagi életére. A díjlevél szerint járó papiföldön gazdálkodtak. Mindketten hajlamot mutattak irodalmi munkásságra, ami több-kevesebb rendszerességgel helyi vagy országos terjesztésű sajtóközlésekkel nyilvánult meg. Papp világi tárgyú verseket, elbeszéléseket és humoros írásokat, Dombi jóval nagyobb számban inkább alkalmi egyházi beszédeket, imákat, köszön­tőket, ünnepi költeményeket, hazafias tárgyú szövegeket adott közre. Dombi "Jkv. III. 67.; IV. 616.; TtREL I. 29. i. 58. d. (1889) » TtREL I. 29- i. 58. d. (1892) 24 Jkv, V. 477-484.

Next

/
Oldalképek
Tartalom