Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

IV. Fejezet. A reformátusok a város újratelepülése és az abszolutista kormányzás korában (1695-1791)

A néhány, átmenetileg nyugodtabb esztendőben a magyar lakosság kezdett visszaszivárogni a pusztafalukba. 1700-ból maradt fenn egy lista, mely a gyulai jobbágyok tiszttartójuk elleni panaszait sorolja föl, s ebben már működő malmokról, boltokról, fogatokról, nem csekély pénz- és terményforgalomról esik szó. 1699-1702 között kizárólag más megyebeli tisztviselőkből helyreállt a vármegyei szervezet, ugyanis Békésben egyetlen tanult nemes sem akadt. Egy újabb, 1700-ban kelt jelentés még azt állítja, hogy nincs háromnál több falu, melyben 14-16 lakott ház lenne, mégis 1703-ig harmincegy falut ültek meg újra a gyulai uradalomban. Ezt az ígéretes kibontakozást tette tönkre az ismét teljes elnéptelenedést okozó, a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor a magyar lakosság megfélemlítését célzó 1703. évi rácdúlás. A kurucoknak nem sikerült bevenniük a gyulai várat, s így az végig császári kézen nézett farkasszemet a szomszédos Sarkad hajdúpalánkjával. 1714-ben szűnt meg hadászati jellege, amikor a település kamarai várossá lett. Az új magánföldesúr, báró Harruckern János György 1719-ben vette birtokba Gyulát, mint a majdnem egész akkori Békés megyére kiterjedő uradalom székhelyét.

7 A szatmári békét követő négy esztendőben kilenc, majd 1720-ig újabb öt Békés megyei helység települt újjá, mind olyanok, melyeknek máig református magyar törzslakosságuk van. Időközben - mint látni fogjuk - közülük csak Gerla szűnt meg. Ugyanekkor indult meg az élet néhány Gyula vonzáskörébe tartozó zaránd-aradi községben is, például Feketegyarmaton 1711-ben, Nagyzerinden 1712-ben. Ezek azonban szám szerint csupán töredékét jelentik nemcsak a középkor végi, hanem az 1703-ig feléledt helységeknek is; a hódoltság előtti településhálózat Békés megyében sem állt helyre.

8 A háborús idők véglegesnek látszó elmúltával a lakosság újból és szinte azonnali megjelenése önmagában is sejteti, hogy jó részük régebben is ott élt. Talán valahol a közeli erdőkben, mocsári szigeteken húzták meg magukat, vagy távolabbi, biztonságosabb falvakból figyelték elhagyott telephelyeiket. A már rendeződő helyzet idejéből jellemző példát említ Öcsöddel kapcsolatban Karácsonyi János: „Az első évek azonban keservesek voltak. A népnek elméje annyira futáshoz volt szokva, hogy pl. 1715. augusztusban a tatárok betörését rebesgető, kósza hír miatt egy kis időre újra átköltöztek a Körösön s csak pár hét múlva jöttek vissza."

9 Karácsonyi kutatásai több esetben rávilágítanak az így menekülő-bujdosó, eredeti lakhelyükre visszatérőkre. Szeghalomról írja, hogy az 1648-ban és 1700-ban ott lakó családok az 1711-ben letelepedettekkel azonosak. Okmányokkal bizonyítható két család kontinuitása Gerlán a XVI. 7 Karácsonyi I. 312-315., 455-457.; Veress 466-4698 Rácz Károly i. m. 221., 275-276.; Karácsonyi I. 395-397., 455-457.; Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. (1694-1848). Békéscsaba, 1971.17. Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. 9 Karácsonyi II. 256.