Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

IV. Fejezet. A reformátusok a város újratelepülése és az abszolutista kormányzás korában (1695-1791)

század második fele és a kurucvilág utáni újra megülés között. Doboz lakosságának magjáról szintén alapos okkal föltehető a folytonosság. A rácok elől 1703-ban Irázra és (Nagy)-Rábéra (mindkettő Bihar m.) húzódó vésztőiek 1711-ben tértek vissza falujukba más helységbeliek társaságában.

10 Részletes névelemzéssel még a XVII. században aprófaluként hol elnéptelenedő, hol benépesülő Csabán sem kizárt olyan családok folytonossága, amelyek a szomszédos helységeknél nem mindig futottak tovább.

11 A fölsorolt párhuzamokkal arra kívántunk rámutatni, hogy Gyula esetében is elképzelhető a menekülők ismételt visszatérése. Ezúttal sem tartjuk feladatunknak település- és néptörténeti vizsgálatok elvégzését, de az említett tétel igazságára utaló néhány halvány nyomra kötelességnek érezzük fölhívni a figyelmet. Az 1567. és 1579. évi defterek, valamint az 1715-i és 1725-i Békés megyei összeírások bőséges névanyagában legalább tucatnyi azonosságot találunk (Balogh, Varga, Kiss, Mészáros, Magyar, Török, Kun, Oláh, Szőcs, Molnár, Nagy, Kovács stb.), de ezek olyannyira országszerte gyakori családnevek, hogy pontos azonosításra alkalmatlanok, bár jelölhetnek elődöket és vér szerinti utódokat. Egyedül a mind 1579-ben, mind 1715-ben és 1725-ben szereplő Furka, Gyulán máig élő református családnév minősíthető különösnek és biztosan a folytonosság jelzőjének.

12 A fentebb 1700-ból idézett panaszlevél egyik tétele név nélkül idézi, hogy a gyulai tiszttartó azokat a malomköveket (kézimalmokat?) is megadóztatja, melyeket a menekülők elástak és most kiemelnek a földből. Folytonosságra utal az armalista nemes Gyulai család hagyománya, amit Ecsedy Gábor jegyzett le a leszármazottaktól. Gyulai János gyulai prédikátor - vele még találkozunk - apja tehetős molnár volt a városban, és egy rác dúláskor (vélhetőleg 1703-ban) csónakon menekítette családját és ingóságát. Az üldözők elől egy Körös-ágban értékekkel együtt elsüllyesztett csónakot a vész elmúltával fölemelte. Az elrejtett pénzből így is annyi vagyona maradt, hogy fiát abból taníttatta a debreceni kollégiumban.

13 10 Hajnal Ábel i.m. 79.; Karácsonyul, 126-127., 296., 311-314., 455-457; Rákos István: Vésztő története új rátelepedésétől 1848-ig. Vésztő története. Szerk.: Szabó Ferenc. Vésztő, 1973-121-122. ; Molnár Ambrus: Az újratelepülő lakosság származása és összetétele. Dobozi tanulmányok. Szerk.: Réthy Zsigmond. Békéscsaba, 1989- 148-156. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. 11 Dávid Géza i. m. 221-222.; Molnár Ambrus i. m. 1991. 403-406. 12 Veress 471-472. ; Ember Győző: Az újratelepülő Békés megye első összeírásai. 1715-1730. Békéscsaba, 1977. 125-127. Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 8.; Káldy-Nagy Gyula i. m. 44-54. 13 Ecsedy Gábor i. m. II. 33"34.; Dr. Gyulai János i. m. 33-; Veress 467-469. Veress 438-443az 1591 és 1649 közötti évekből tizenegy nemesi címeradományozó levelet közöl, melyek juttatottjai vagy előnevük vagy családi nevük szerint „gyulaiak" (Gyulaiak). Három bizonyosan gyulai, három sarkadi és egy váradi származású vagy illetőségű közülük. Az adományozó kilenc esetben erdélyi fejedelem, egy esetben király. Nem lehetetlen, hogy a szóban forgó lelkész a fölsorolt armalista családok egyikének tagja volt. Vö. még Demkó Kálmán i. m.