Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

másfelől - ugyancsak láttuk - hitélettel kapcsolatos kezdeményezések nemcsak presbiterektől indulnak ki. Előre kell bocsátanunk, hogy legritkábban a lelkészektől, amire részint a kor lelkészi eszménye, részint a gyulai lelkészek egyénisége adja meg a választ. Dombi Lajost mindjárt szolgálata kezdetén figyelmeztetik, hogy temetések idején is gondoskodjon a vasárnap délutáni istentisztelet megtartásáról. A megsokasodó indítványok között találjuk 1908ban 33 egyháztag beadványát, amely többek közt ismét kifejezi az előbbi igényt, szorgalmazza, hogy a hitoktató lelkész vasárnap délelőtt gyermekistentiszteletet tartson, legyenek vallásos estélyek és növeljék a presbitérium létszámát. Kun Pál orvos helyteleníti, hogy a szegény sorsú kórházi halottakat nem lelkész és harangszó kíséri a temetőbe, és eléri, hogy a stólát megemeljék.

56 A presbiteri jegyzőkönyvek idevonatkozóan szűkszavúak, de más források alapján vázolni tudjuk a vallásgyakorlás változásait. Dolgunk azért nehéz, mert mint annyiszor a történetkutatásban, mindennapos, megszokott dolgokkal állunk szemben, melyeket ritkán örökítettek meg, nagyon sokszor csak akkor következtethetünk rájuk, ha az emberek elhajlanak a tradíciótól vagy az azzal többnyire azonos normától. Hitbuzgalmon ezúttal sem csak a lelkiélet megnyilvánulásainak közvetlen formáit értjük (templomlátogatás, magánéleti kegyesség, valláserkölcs) hanem az egyházi célú önkéntes adományok és az egyházi adó fizetésének megnyilvánulásait és a felekezethez ragaszkodást is annak tekintjük. A hagyományhoz ragaszkodás és az elemi lelki igény között továbbra sem mindig lehetséges különbséget tenni. Feltehetően nem is kell. Jó példa erre a szerda délelőtti bibliamagyarázat, amit 1848-ban az elődök példájára hivatkozva fogadtattak el az azt elmulasztó Ecsedy Gáborral. Az ügy nem személyes, mert Gonda Lajos reverzálisába is belefoglalják. Sőt Papp Mihály egy ideig hetente kétszer, kedden és csütörtökön végzi, de amikor az egyházmegye egész évben szorgalmazza, „elegendőnek találják" a téli időszakot.

57 Bibliai történetek népszerű, közérthető ismertetése lehetett, ami - ismerve a kor hosszadalmas és elvontan elmélkedő prédikációit - vonzhatta az embereket. Advent kezdetétől József napig tartották. Nem tévesztendő össze a katekizációval, amire - prédikálással fölváltva - Ecsedy idején is a vasárnap kora délutáni istentisztelet szolgált. Papp Mihály 1864-ben azt írja, hogy „régi gyakorlat szerint" a Heidelbergi Kátét magyarázza, ami a hitvallásokat lebecsülő liberális teológia korában erős tradicionalizmust jelez. A korban a gyülekezetek kisebb hányadában folytatták. Csak az 1891-ben megnyitott zsinat tette ismét a lelkészek kötelezettségévé, de visszahozni már nem tudta.

58 Annak 5« Jkv. IV. 642.; V. 85., 209-, 214-215. » TtREL I. 29. i. 57. d. 351. (1864); Jkv. III. 29558 TtREL I. 29- i. 57. d. 351.; Bucsay Mihály: Az egyház belső élete. In: Studia et Acta Ecclesiastica V. 217-220.; Egyházi Törvények: 1894. 33-34.