Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Versek - Válogatás az Elindulás, a Tempea és a Versek című kötetekből

Sápadt rabjait a fehér falaknak Beszőtte az álom: Ne kelljen nekik töprengni a messzi Boldogságon s a közeli halálon. És most alusznak. De nem jutott mindnek Az álmok kegyelme, Sok van, ki virraszt, s nem egy van közöttük, Ki a halálban csak megváltást lelne, Kinek lelkébe a megszámlált napok Vad félelme döbben, Kőágyán aki sírva fetreng, míg kinn Kuvik sikoltoz a gomolygó ködben. Fekszenek, s köztük, mint ki szünet nélkül Zord szüretre vágyik, Bolyong a halál, szobáról szobára, Egyik ágytól a másik betegágyig, Föléjük hajolva kutat, s kezével Hol a bordákhoz ér, Hol a szíveket tapintja végig, hogy Bennük pár ütemre elakad a vér. És ilyenkor, míg kinn a park avarján Hideg síri csend nő, A vak folyosón riadt vészmadárként Felsikolt hosszan az érctorkú csengő, Villany gyúl, s zaj kél pár percre nyomában, Aztán csend lesz megint, csak egy-egy sóhaj támad még s az égre Valaki kérdőn s könnyes szemmel tekint. így múlik az éj, s így múlik az élet Rettegések között, Boldog itt csak az, kinek két szemére Vak hit, vagy szerelem álma költözött, Ki így, szemén az álmok szőttesével, Boldog vakságban él, S nem látja, hogy a remény tavasz-útján Halál-havával mindent belep a tél. (Józsefszanatórium, 1929.)