Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

ÚJSÁGÍRÁS-LAPSZERKESZTÉS - Csodálatos...

vagy pláne személyi szempontok békaperspektívájába süllyedjünk, s olvasóinkat is magunkkal rántsuk. Ha valamikor, úgy ma fokozottan szükséges, hogy a sajtó megfeleljen nemes hivatásának, s komoly időkhöz illő komolysággal, egyetemes nemzeti szempontokhoz igazodva lássa el feladatát: a közvélemény informálását és irányítását. (Békés, 1936. január 8.) Csodálatos de egyben szomorú is, hogy az emberek ma milyen türelmetlen és követelőző módon vindikálják maguknak az ítélkezés jogát olyan dolgokban is, amelyekhez annyit értenek, mint hajdú a harangöntéshez. ítélkeznek olyan felsőbbséges hangon, mint akik a szellem és ismeretek abszolút magasán állanak. Nem tűrnek ellentmondást, nem ismernek ellenvéleményt, ragaszkodnak minden érv és igazság ellenére a maguk konok felfogásához, még akkor is, amikor pedig álláspontjuk legalábbis annyira van a helyes felismeréstől, mint Makó Jeruzsálemtől. Semmibe veszik a tényeket, fütyülnek az objektivitás kötelező törvényeire, és fütyülnek a józanok és igazságra törekvők azon igényére, hogy legalább a tények megismerésére törekednének. Ötletszerűen, indulati és érdek-alapon ítélik meg a tényeket és helyzeteket, s szabják meg maguknak, és követelik meg másoktól is, azt az irányt, amelynek vonalán a közügyek vitelét a legideálisabbnak, legigazságosabbnak és legmegfelelőbbnek képzelik. Ma már mindenki bátor, ma már mindenki ért a dolgokhoz, és főként a politikához, s mindenki sutba dobja azt a szerénységet, amely pedig mindenkire kötelező, aki tisztában van a kimondott ítéletek súlyával és terjedési erejével. Az objektivitás ma már kivesző tulajdonnak számít, a tudatlanság, a csoport- és egyéni érdek valóságos irtóhadjáratot visel ellene, s maholnap már odajutunk, hogy az utópiák közé sorozzuk. Aki körülnéz a politikában és sajtóban, körülnéz a kontinensen, egyebet sem lát, mint az objektivitást vesztett életet, a tudatlanság, a partikuláris és egyéni célok elfogultságát. Az objektivitás ma már nem kötelezettségnek, hanem jóindulatnak számít, s Darányi Kálmán miniszterelnök egyik legutóbb elhangzott beszéde is erre a felismerésre utal. A sajtó támogatását kérte, s ezt a támogatást az objektivitásban, a tárgyilagosságban jelölte meg. A régi világ normái szerint a miniszterelnök azt kérte, amire kérés nélkül is köteles a sajtó, ha a hivatása magaslatán kíván maradni. A régi élet normái szerint tehát túlzottan szerény volt Darányi Kálmán, de ha a mai, elfogult, tudatlan és szerénytelen világot tekintjük, azt kell mondanunk, hogy igen sokat, majdnem lehetetlent kívánt - a sajtótól és a tömegtől is. Bárhogy is van azonban, okosan tette, hogy utalt az objektivitás szükségére, s a támogatás formáját a tárgyilagosságban jelölte meg. Tárgyilagosság az igazság és a közösség szempontjából, tárgyilagosság az alkotó politika, az emberies, tiszta élet és a fejlődés szempontjai szerint, ez ma a tényleges szükséglet. Objektivitást vagy ami egy: igazságot az életbe, határokon belül és határokon túl egyének, osztályok és nemzetek között! (Békés, 1936. október 29.)