Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)
ÚJSÁGÍRÁS-LAPSZERKESZTÉS - Kissé különös...
Kissé különös és túlságosan merész volt a helyi ellenzéki gyűlés szónokának az a megállapítása, hogy a nemzeti egység szervezete felbomlóban van, s ez a bomlási folyamat teszi különösen szükségessé, egyenesen nemzeti létérdekké az általa képviselt párt országos szervezkedését. Ez a megállapítás, amely különben cseppet sem hangzik szokatlanul bizonyos oldalról, azt szeretné elhitetni a jámbor néppel, hogy mindaz a szervezési munka, amely Gömbös Gyula négyéves kormányzása alatt megállás nélkül folyt, és folyik még most is, napok múlva és napok alatt semmivé válik. Azt a látszatot szeretné kelteni, hogy a nemzeti egység szervezete üres pártkeret volt, amelyet csak Gömbös Gyula egyénisége töltött meg tartalommal, s most halála után üressé és feleslegessé lett. Ez a különös és túlságosan merész megállapítás úgy szeretné feltüntetni a nemzeti egység szervezetét, minha az csak egy hatósági erőszakkal fenntartott, pártpolitikai struktúra volna, amelyben nem volt és nincsen most sem önmagát éltető eszme. A gyűlés szónoka elfeledkezett arról, hogy a nemzeti egység gondolata ma már és már évek óta szerves része a politikai közfelfogásnak, s léte nem az erőszakból, hanem a tiszta felismerésből meríti erejét. Szervezetét tehát az eszme tartja, egy korszerű, nemzeti és demokratikus gondolat, amelynek élettartamát nem a politikai ellenoldal óhaja és híresztelése szabja meg, nem a szervezési próbálkozás kellékszükséglete, hanem maga a kor, a felismerésig jutott népi értelem. Alig hihető, hogy a megállapítás elérte a célját, s hitelre talált, mert a magyar ember bármily hajlamos is az ellenzékiségre, s annak érdekében bármennyire is hajlandó bizonyos engedményeket tenni az igazság rovására, arra nézve mégsem kapható, hogy annak a gondolatnak a létezését, amely őt magát is áthatja, politikai hitvallása lényegében, letagadja, s elhiggye a halálhírét annak a szervezetnek, amelyet a gondolat, a nemzeti egység korszerű gondolata és szüksége hívott életre s tart fenn. Szervezkedjék az ellenzék is. Tegye, joga van hozzá. Ehhez a szervezőmunkához azonban ne vegyen igénybe olyan eszközöket, amelyek nem méltók egy komoly pártküzdelemhez, és amelyek nem is éppen célravezetők. Olyan valótlanságot híresztelni, aminek az ellenkezőjéről mindenki meg van győződve, aki csak nem bekötött szemmel jár, gyanút éspedig a gyengeség és gyengelábú igazság gyanúját kelti, s könnyen éppen az ellenkezőjére vezet annak az eredménynek, amelyet reméltek tőle. A nemzeti egység gondolata, amelynek szervezeti életét éppen az biztosítja, hogy szerves része lett a magyar nemzeti mentalitásnak, nincsen veszélyben, s mindaddig, amíg az önvesztés őrülete úrrá nem lesz az országon, nem is megy veszendőbe. Az ellenkezőjével spekulálni, és arra építeni tehát nem lehet, s lebecsüli a nép értelmiségét az, aki mégis felőle bizonykodik. A nemzeti egység, mint a magyar egyetemesség politikai eszméje, mint olyan gondolat, amely minden foglalkozású réteget eggyé tud forrasztani a kölcsönös megbecsülés jegyében, él, s a pártvezetőségi választások után szervezeti életében is méginkább megélénkül. Ezzel és ne a bomlással számoljanak a túlsó oldalon, ha az előrelátás látszatát meg akarják őrizni. (Békés, 1936. november 10.)
