Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)
ÚJSÁGÍRÁS-LAPSZERKESZTÉS - Lásson napvilágot...
és fegyújtanak különféle árukat, terményeket, anyagokat, mert bőségük miatt értéktelenek. S akkor vannak emberek, akik kategorikusan éheznek, rongyoskodnak, akiknek nem jut még csak morzsa sem abból a fölöslegből, amit áremelés céljából megsemmisítenek. Káosz van az egész világon. Tág körben nem tehetünk semmit, minden igyekvésünk, jószándékunk csak egy szűk körben mozoghat. Ebben a szűk körben azonban minden erőnkkel és áldozatkészségünkkel küzdenünk kell, s felebaráti és szociális szeretetünk fáklyáját magasra tartanunk, hogy az a fekete köd, amely a kis elemista gyermeket körülvette, s amelyben annak elgyötört teste elzuhant, megritkuljon, és ha lehet, semmivé foszoljék. (Békés, 1933. november 9.) Lásson napvilágot bármilyen tajtékzó elmemű, mi nem feledkezünk meg sohasem arról, amivel a magyar újságírásnak és olvasóinknak tartozunk. Minket nem lehet beugratni személyi harcokba, mi nem adhatjuk oda a hasábjainkat olyan célok szolgálatára, amelyek nem az újságírás és nem az olvasók ügye, hanem egy vagy két nyugtalan emberé. Támadni és replikázni igen könnyű, igen hatásos, és sajnos, mint olcsó mulatság, népszerű is, az ilyenfajta népszerűség azonban idegen tőlünk, s ezért inkább a nemes hallgatást választjuk minden olyan alkalommal, amikor elvi fejtegetéseink visszhangjaként valahonnan személyi élű, de éppen ezért nem sokra méltatott, vagy éppen semmibe nem vett támadás ér bennünket. Az újságírásban az újságíró maradjon háttérben, legyen névtelen katonája elveinek és kötelességének, s maga járjon elöl jó példával atekintetben, hogy komoly elvek komoly vitájában semmi keresnivalója a személyi szempontoknak. De magának az újságírás tekintélyének sem válik előnyére, ha az újságíró a pletykaasztalok és a kofacivódások szótárát viszi át lapja hasábjaira, s olyan kifejezésekkel traktálja az olvasót, amelytől a jóízlésűek nemes haraggal és szánakozva fordulnak el. A magyar életnek semmi szüksége arra, hogy személyi perpatvarok zsivaja kösse le figyelmét akkor, amikor súlyos létkérdések nyomasztó gondja ül minden emberen, és mikor minden energiát és figyelmet nagy és komoly célok szolgálatába kell állítani. Vannak az előfizetői stockon kívül még bizonyos magasabb szempontjai is az újságírásnak, éspedig azok, amelyek be nem tartása az olcsó népszerűséget jelenti. Nem a képesség, hanem a komolyság dolga tehát az újságírásban személyi élű elmeműveket alkotni, s nem az a nagy legény, akinek nagy és tajtékzó a hangja, hanem az, aki meg tudja őrizni objektivitása hangját még akkor is, amikor az önuralom nem olcsón szerzett, és amikor a személyeskedéssel a könnyebb végét lehetne fogni a dolognak. Úgy reméljük, hogy ezen szempontok betartásával jobb szolgálatot teszünk a közügynek, mint tennénk be nem tartásukkal, s olvasóink igényeit is megfelelőbben tudjuk kielégíteni, mint érdeklődési körüket lebecsülő, elvi alapokról elkalandozó elmeművekkel. Mi igyekszünk megőrizni tiszta szemléletünk, s óvakodunk attól, hogy partikuláris,
