Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

II. DOKUMENTUMOK - 18. Schriffert Mihály naplója

Legújabb hír, hogy 500 ember ill. fogoly van az állomáson, várják az elosztást, hogy most itt maradnak e, vagy pedig tovább mennek? Ma reggelre, ahogy felébredtünk, térdig érő hó lett, de szerencsére délre már oda is volt. 1945. ápr. 19. Egyes hangok azt mondják, hogy a gyulai, szlányibeli Ludvig Jóska a kórházban meghalt. Ma reggelre megint nagy hóra találtunk, éjfélbe pedig, mikor jöttünk a munkából, még csillagos volt. Ludvig Jóskát a mai nap tették örök nyugvóhelyre. 1945. ápr. 20. Megint egy óriási nagy kacsa lépett a nagyközönség elé. Az, hogy május 1-én hazamenyünk, mert odahazulról megjött az írás és itt összehasonlították az itteni be­vallással. És ezideig 170-en vannak, akik velünk nem fognak hazajönni. Ezek nyilasok, vSS-ek és szökevények lennének. Reggeli: burizsleves és hal. Ebéd: káposztaleves, sülttészta és káposzta. 1945. ápr. 21. Ma fizetés, de kifogyott a pénz, így nem mindenkinek jutott. Ma megint egész munka alatt vert bennünket az eső, teljesen átáztunk. Ez a fenti munkának az átka. Ma aztán történt egy olyan művelet, amiben még eddig nem volt részünk. Sorakozó az udvaron minden csomaggal. A szobákat teljesen ki kellett üríteni. Utána az ajtókat lezárták, úgyhogy ki-be járás megszűnt. Kint sorakozó a saját csomaggal. Itt min­denkinek a csomagját pontosan átvizsgálták, az illetőt megmotozták. A magyar pénzt, vagy 200 rubelon felüli összeget, fényképekel, hazai iratokat, ceruzát, könyveket, irkákat, ironokat, mindennemű szerszámokat, mindent elszedtek. A mi irataink, ceruzánk, meg főleg e napló, amit vezettem, a falban, két deszka közé rejtve megmenekült. 1945. ápr. 22-23. A kenyérért ismét fizetni kell. Ma ismét ki lehetett váltani a cukrot. Kristályt kaptunk, ketten egy kg-ot, 5 rubelba került. Az időjárás megint esős, mire letelik a 8 óra, még az ingünk is tiszta víz. Reggeli: burizsleves. Ebéd: káposztaleves, káposzta, hal. Vacsora: káposztaleves. 1945. ápr. 24. Ismét eljött a 6 munkanap utáni szabadnap. De volt is szabadnapi díszebéd: bableves csipegetett galuskával. Fizetést is kaptunk, én 152 rubelt. Édesapám pedig 40 rubel előleget. 1945. ápr. 25. Ma megszaporodott a jegyünk egy cérnajeggyel. Már egyesek ki is vették rá a cérnát. Az édesapám csizmája szétment. Kalucsnit pedig, olyan nagyságút nem talál­nak. Már a városban is voltak nézni a nagy raktárban, de sehol nincs ilyen nagyságú. Legújabb hír: Berlinben utcai harcok vannak. 1945. ápr. 26. Mostanában a követ hordom csillével a csúzdától. De hát itt a fő eledel a kukori­cakása. Mi is elszántuk magunkat és hazahoztunk másfél liter kását ill. kukori­ca-lisztet. 39 rubelba került. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom