Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

II. DOKUMENTUMOK - 18. Schriffert Mihály naplója

Utána a társaságnak el kellett hagyni a vagont, fertőtlenítés végett. A fertőtlenítés végeztével ismét visszapakolhattunk. Poltava: este érkeztünk ide. Halottunkat itt temették. Első ízben kapott hideg élelmet 5 emberünk, éspedig mindössze 5 veknit, 1 pár kolbászt és 5 evőkanál cukrot. Az éghajlat zord. Havas, szeles idő. Az éjjel itt maradtunk. Este szén osztás is volt a vagonok melegen tartására. 1945. jan. 23. Hajnalban ismét gyászhírt hallunk. Gyuláról jött orvosunk, dr. Eidenmüller Elemér kórházi orvos diftériában elhunyt. Az éjjel nagyon keveset haladtunk. A reggeli órákban vízbeszerzés, úgy délfelé indultunk csak tovább. Míg álltunk, nem volt tétlen a társaság: általános borotválkozás. Halad tovább vonatunk. Az egész úton nagy birtokokat, kolhozféle gazdálkodást láttunk. A helyzet a következő: rengeteg traktor, vetőgép, eke, fogas. A legfeltűnőbb: minden gazdátlanul szanaszéjjel az isten szabad ege alatt. Ez még mind tűrhető. De most jönnek a munkáslakások: kb. 5 m^-ren fekszik maga az épület, a teteje szalma. Mifelénk a legrendetlenebb és legszegényebb ember sertésólja is különben néz ki ennél. Egész este a kolhozféle rendszerről állt a vita. Időjárás: szeles, havas idő. 1945. jan. 24. Az éj folyamán többnyire ment vonatunk. A reggeli órákban elértünk egy nagy gyárvárost. Dnyepropetrovszk. Ismét gyászhírek: két sorstársunk a szerelvényen elhunyt (egy kisújszállási tanár és egy mezőberényi ember). Ismét megállt vonatunk, megkezdődött az erdőírtás. Kirohant az utazóközönség és csákánnyal, fűrésszel neki a kis erdőnek, hordják a vagonokba a tüzelőanyagot. A reggeli órákban ismét csetepaték a víz miatt. Ebéd után mégis sikerült vízhez jutni. Eleiemosztás is volt: minden ember kapott egy evőkanál cukrot, fél kanál kincstári fekete kávét, egy negyed szál kolbászt és egy kg kenyeret. Utána az egész szerelvény vacsorát is kapott. A vacsora káposztalevesből és hajdinakásából állt. Mindenki jóllakott, észrevehető volt, mert este nótára perdült a társaság. 1945. jan. 25. Ismét vízosztás. Biztató beszédek a kiszállásról: egyesek úgy mondják, hogy még 18 km-t menyünk. Megörült a társaság, hogy vége az egyik nyomornak. 1945. jan. 26. Az éj folyamán vonatunk nem sokat haladt előre, inkább csak előre-hátra tolatott. Végre hajnalban vonatunk megállt egy sík, enyhén dombos területen. Kinyitogatták a vagonok ajtaját; gyors pakolás. Szerelvényünk már csak 20 vagonból áll, a többit már leakasztották. Kiszállás. A csomagokat kb. egy km-re kellett elhordani. Ott sorba állították a bánatos csoportot, és elindultunk a szürkületben. A csomagok ott maradtak, minden egyes vagon csomagjaival egy-egy ember maradt ott. Úgy két órai menet után érkeztünk két hatalmas, emeletes épület elé. Mire ideérkeztünk, két autó is ott volt már poggyászokkal. Ezek és egy traktor egy nap állandóan hordták a csomagokat. Az egyik épületbe belakoltattak bennünket. Itt hideg volt, igaz, hogy fűtöttek, de a falon keresztül egy kemenceszerű kályhából. El volt törődve a társaság, de aludni még sem tudott a hidegtől. Végre elhelyezkedett mindenki. Egyszer csak jön a parancs: lefele mindenki, sorakozó. Menyünk fürödni. Elindult a csoport. Egy jóidéig mentünk, míg végre egy bányához érkeztünk. Ott volt a 54